Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)
Hernyák Gábor: A rudabányai érckutatás utolsó 40 esztendeje
földtani, ércteleptani összefüggéseket, a feltárást és a bányaművelést megelőző kutatási tevékenység során nem vették figyelembe, mivel ezek nem tartalmaztak olyan gyakorlati földtani képet, amit közvetlenül hasznosítani tudtak volna. Ez a kettősség hatotta át 1880-tól hosszú évtizedeken keresztül a tudományos földtani és a gyakorlati (bányász) földtani megismerést. Magyarországon a bányászati szakemberképzés már a XVIII. század második felétől biztosította a bányaműveléshez és a feltáráshoz szükséges, felkészült bányatisztek, mérnökök alkalmazását. Rudabányán az első műszaki vezetőt, bizonyos Breitfuss Gáspárt a Borsodi Bányatársulás a stájerországi Eisenerzből szerződtette 1881-ben, ahol a rudabányaihoz hasonló kifejlődésü vasércbányában dolgozott. Breitfusst sokan követték a bánya életében. Munkájuk különösen a trianoni döntés után játszott fontos szerepet, amikor az országnak ezen egyetlen megmaradt vasércbányája kiemelt jelentőségűvé vált. A szakembereknek ebbe a sorába csatlakoztam én is és lehettem részese a bánya utolsó harminc esztendejének. A geológus színre lép Az ELTE Természettudományi Karán megszerzett geológus diplomával a zsebemben a diplomaosztót követő héten, 1955. szeptember 15-én álltam munkába a Rudabányai Vasércbányánál. Az akkori kívánalmaknak, az egyetem „irányításának" és nem utolsó sorban Vadász Elemér professzor úr tanácsának megfelelően kerültem ide annak ellenére, hogy korábban csak egyszer jártam itt és az egyetemi gyakorlataimat is az ötvenes évek elején nagy apparátussal folytatott velencei-hegységi érckutatásokon, illetve a recski ércbányánál töltöttem. A tudományegyetemi végzettség annak idején nem járt együtt automatikusan a kutatóintézeti munkával. Rudabányának én voltam az első és sokáig egyetlen felsőfokú végzettségű geológusa. Akkoriban a bányaüzemi technikusok egy kis ideje már a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) szakembereivel dolgoztak együtt, az általuk 1947-ben indított kutatási program kereteibe illesztve. Ez a program, amelyben többek között részt vett Pantó Gábor, Balogh Kálmán, Varrók Kornélia és Molnár József is, az észak-borsodi terület és ezen belül a RudabányaTornaszentandrási hegyvonulat földtani térképezésével foglalkozott (1. ábra). A Rudabánya határában 1952-ben kezdődő magfúrások kivitelezője a Miskolci Mélyfúró Vállalat volt. A munkák részét képezte 1955 szeptemberéig a bánya területén végzett fúrások dokumentálása az üzem részére a termelés előkészítése érdekében. Ettől az időponttól a bányabeli kutatásokat teljes egészében a bányaüzemnek adták át. A vasérckutató, nagyobb mélységű lyukak kivitelezésében továbbra is a miskolci vállalat működött közre, azonban az úgynevezett rövid fúrólyukakat (100 m-nél rövidebb) a bánya saját, GP-l-es fúróberendezésével és embereivel mélyítette. A fúrásokról készült napi jelentéseket a geodéziai bemérésekkel együtt én kaptam meg és ezek alapján tettem térképre a lyukakban harántolt haszonanyag talpszintjét és vastagságát. Természetesen a fúrópontoknál a helyszínen is rendszeresen ellenőrizni kellett a térképen rögzített adatokat a magminták átvizsgálásával. Erre annál is inkább szükség volt, mivel az erősen tektonizált, felpikkelyezödésekkel és redőkkel tagolt, szeszélyes település valós helyzetét a fúrási adatokból rajzolt szelvények pontos elemzésével lehetett meghatározni. A fontosabb, jellemző rétegekből vett mintákat az üzemi labor elemezte tíz összetevőre. A Fe, Mn, Si0 2 , Cu, Pb, Zn, Ca, Mg, Ba, A1 2 0 3 tömegarányát tudtuk meghatározni helyben. Ezen kívül nemesfémekre vonatkozó elemzési eredményekhez is hozzájuthattunk a hatvanas évektől az Országos Érces Ásványbányák (OÉÁ) Recski Műveinél működő labortól. Az 1955-től 1970-ig terjedő tizenöt év tekinthető a legdinamikusabb kutatási periódusnak a bánya életében. Ez alatt mélyítették le mind az 51 szerkezet-kutatófúrást összesen több mint 21 ezer méter hosszban. A 117 db vasérckutató mélyfúrás 25 380 métert tett ki és ehhez jött az átlag hatvan méter mélységű 1376 db saját kivitelezésű, termelés-előkészítő fúrás. A kutatófúrásokat 100 méteres ponttávolságú hálóban telepítettük a bánya területén, majd a négyzetek közepére tettük a sűrítő fúrásokat. Fontos adat erre az időszakra az elemzett minták száma, amelyek vizsgálatát a vállalat saját laborjában, a helyszínen végeztük. Fúrásokból 9000 db minta összesen mintegy 40 000 összetevőre, bányabeli résmintákból 2600 db minta összesen 18 000 alkotóra lett megelemezve.
