Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Molnár József: Az Eger és a Demjén környéki mangánkutatás

lyén 4 tárót hajtatott ki, s a feltárásból 3, nem teljesen tiszta telepet lehetett elkülöníteni, éspedig felülről 0,4, majd 1,2 és 0,6 m vastagságút. A feltárás során 1868 mázsa „mangándús palát" termeltek ki és a diósgyőri vasgyárban kohósították. Mivel az „érc" 16-17% mangánt és 5-6% vasat tartalmazott, ezért kohósítása nem volt gazdaságos. A kutatás befejezése után a tárókat felszámolták és a terület eredeti állapotát visszaállították (Horthy, 1936). Annak ellenére, hogy az Iparügyi Minisztérium kutatása nem járt eredménnyel, ettől kezdve a mangán iránt az érdeklődés mégis felélénkült. A minisztériummal egy időben vagy esetleg kissé korábban Demj énben a Hangács-dűlő kibúvásain a MÁV AG végzett kutatást. Újabb próbálkozást 1938ban Krupa B. - „állítólag mérnök" - bányanyitása jelentett, amely 2 évig termelte a mangánércet. Végül a két felhagyott bányahelyen egy salgótarjáni vállalkozó 1941-ben festékföldként értékesítette bányatermékét. A termelést egész idő alatt kézi erővel végezték (Jantsky, 1953). Schréter Zoltán 1935-ben az Eger környéki földtani vizsgálatai során a mangán-előfordulás elterjedését, főbb jellegét párhuzamba állította Kisovce és Svabovce (Szlovákia) mangán-előfordulásaival (Schréter, 1933-35). Ugyanakkor több kisebb tájékozódó kutatás is folyt Eger és Noszvaj között. Ezek közé tartozott az egri Almagyar-dűlőben Kormos-bánya néven létesült néhány méteres kutatótáró is. A viszonylag csekély eredménnyel végződött kutatás után a mangánérc iránti érdeklődők továbbra is egymásután kértek zártkutatmányt az Eger környéki területre, számuk ekkor már több tucatra emelkedett. 1938-ban Finkey József, soproni egyetemi tanár az Almagyar-dülőből származó egri mangánércből 5 mintát küld vegyvizsgálatra Györki József Vegyvizsgáló Laboratóriumába (Finkey, 1938). Ugyancsak 1938-ban Vitális István egyetemi tanár és Vitális Sándor főmérnök megtekintett vétel céljából néhány zártkutatmánnyal lefedett területet, s véleményükről jelentésben számoltak be (Vitális I. és S., 1938). Vendl (Vendel) Miklós soproni egyetemi tanár szintén megvizsgált néhány zártkutatmányt Eger környékén. A kedvezőtlen dúsítási kísérletek ellenére, részletesebb kutatást javasolt a végleges döntés kialakítása érdekében (Vendl, 1938). Viszonylag hosszú idő telik el, amikor ismét napirendre kerül a mangánérc esetleges kutatási lehetősége. Ezt megelőzően 1947-ben Bem Boleszláv, a Földtani Intézet geológusa megbízást kap az egri terület újbóli átvizsgálására. Jelentésében perspektivikusnak minősíti az almagyari előfordulást (Bem, 1947). Nem sokkal ezután Jantsky Béla ugyancsak a Földtani Intézet geológusa hasonló feladatot kap. O a demjéni lelőhelyet bányaművelésre alkalmasnak találta (1. ábra) és részletes feltárását javasolta (Jantsky, 1953). 1. ábra: Földtani szelvény Demjéntől északra (Jantsky, 1953). Ilyen előzmények után 1952-ben a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) részletes kutatást tervezett az egri, majd a demjéni oligocén képződményekben kifejlődött mangántelepek megismerésére. A fúrások és kutatóaknák, illetve az egri Almagyar-dűlőben (2. ábra) a „Merengő kutatótáró" (3. ábra) kihajtása után 1953-ban Demjénben (4. ábra) fejeződött be a kutatás. A feladatra Pantó Gábor osztályvezető kapott megbízást, míg a kutatás operatív vezetője Molnár József geológusmérnök volt.