Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)
Földessy János, Baksa Csaba, Szebényi Géza és Polgár István: A recski Lahóca földtani kutatásának története
A háborús időszak haditermelése szükségszerűen hozta magával a feltárási munka háttérbe szorulását, és ennek révén az ismert érckészletek lecsökkenését, s végül a termelés leállását. A külszíni újraértékelés munkája Pantó Gábor (1951, 1952, 1959) geológusra hárult, míg az ércbányában id. Gagyi-Pálffy András főmérnöki irányítása mellett 1948 és 1950 között jelentős mennyiségű új fúrással és vágathajtással jelentős új készleteket (mintegy 600.000 tonna) tártak fel. A kutatás eredményeinek összefoglalása a Kisvarsányi Géza (1955) által készített jelentésben, illetve a későbbi mélyszinti földtani zárójelentés történeti fejezetében (id. Gagyi-Pálffy A. és társai, 1971) található. A termelés 1951-ben újraindult. A Lahócában ezt követően 1979-ig folyamatos volt a bányászat, kezdetben 70 ezer tonna/év, az utolsó években 15-30 ezer tonna/év érc kitermelésével.(II. táblázat). 1979-ig több hozzáértő bányamérnök váltotta egymást a bánya szakmai vezetésében: Szabó László, Rusznyák István, Dura László. A bezárás feladata Szőke András feladata lett. Máig rendelkezésre állnak a bánya és az ércelőkészítő mű napi-havi-negyedéves-éves termelési jelentései, statisztikái, amelyek nagyon sok, máig kiértékeletlen adatot és információt tartalmaznak. A kezdeti időszakhoz fűződik a Lahóca bánya máig legteljesebb földtani dokumentációjának öszszeállítása, mely Kisvarsányi Géza (1955) és Kiss János munkája volt. A lelőhely napi földtani irányítását 1969-ig Török Kálmán geológus fogta össze. Ezután 1979-ig Baksa Csaba geológus irányította a földtani munkákat, s végezte el a bányabezárással kapcsolatos összefoglaló földtani dokumentáció összeállítását. A Lahóca enargit-luzonitos ércesedésének térképét mutatja be a 3. ábra. 3. ábra: A Lahóca érces tömzseinek térképe.
