Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Szabóné Drubina Magda: Az eplényi mangánérc-bányászat kutatástörténete

zős geológusként - az ELTE Ásvány-Kőzettani Intézetében (2. ábra) Szádeczky-Kardoss Elemér professzor és dr. Kiss János docens vezetése mellett kapcsolódtam bele a karbonátos érc ásványtani vizsgálatába. 2. ábra: Szádeczky Kardoss Elemér professzor 1954-ben ifjú tanítványával ahogy a korabeli sajtófotós a „kutatómunkát" elképzelte. Szakdolgozatom témájához Sikabonyi L. jelölte ki az Úrkút 119. és 112. sz. fúrások anyagát. Az addig megszokott kőzettani módszereket nehezen lehetett alkalmazni a puha, vízben széteső, agyagsávos ércanyagnál, mely rendkívül finom szemcséjű is volt. Számos esetben saját kezűleg kellett készíteni a vékonycsiszolatokat, a megfelelő vékonyság és minőség elérésére. A mikrofotók készítése akkoriban még üveglemezre történt, a mai mindent tudó nagyszerű műszerek még sehol sem voltak. Ennek ellenére a problémák nagyobb részét sikerült megoldani. Kétségtelenül bizonyítható volt a rodokrozit jelenléte (porpreparátumból, a törésmutató alapján), emellett kalcit, kvarc, kalcedon, pirit, limonit, oxi-hidroxidos Mn-ásvány, klorit, glaukonit alkotórészek kerültek meghatározásra. Az agyagásványok jelenléte is észlelhető volt, de a meglévő mikroszkópokkal meghatározni azokat nem lehetett. A DTA vizsgálatok eléggé gyerekcipőben jártak még, az agyagásványok termikus módszerű meghatározásával épp csak hogy kísérleteztek - hazánkban legalábbis. Az ásványok mellett a vékonycsiszolatokban jól felismerhető ősmaradványok is igazolták az érc tengeri képződését. Foraminiferák, Radiolariák, Echinodermaták és kagylóhéj töredékek mellett igen finom gömböcskékből álló piritkiválások baktérium-működést igazoltak.