Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Földessy János, Baksa Csaba, Szebényi Géza és Polgár István: A recski Lahóca földtani kutatásának története

Állami ércbányászat - termelés és kutatás (1926-1959) A bánya állami tulajdonba kerülése modern földtani kutatás, és nagyüzemi érctermelés alapjait hozta létre. A bányaüzem első feltérképezése, rendszeres résmintázása, bányatérképének létrehozása, és átfogó ércvagyon becslése Pantó Dezső bányamérnök nevéhez kapcsolódik (1928). A bányaüzem Pollner Jenő és Szilas Gyula bányamérnökök irányítása alatt nagy lépésekben fejlődik. 193l-re készül el és lép üzembe az akkor.igen korszerűnek számító flotációs ércelőkészítő mű. Rendszeres, termeléssel szorosan kapcsolódó feltáró munkák eredményeként vált ismertté a Lahóca keleti szárnyának több további érctestje, a mai számozásuk szerint IV., V., VII. és IX. érctömzs. A Lahócza hegy déli lejtője DNy 1- biotit-amfibolandezitbreccsája; 2- agyagos tufaja; 3- kristálytufája; 4- kürtőbíÖttése T- tömzsszeríi ércesedés 2. ábra: A Lahóca ércesedésének első modellje (Pálfy, 1929). Erre az időszakra tehető a Lahóca máig is elfogadható első földtani modelljének kialakítása, Pálfy Móric (1929) munkájaként (2. ábra). E modell szerint ércesedés várható a meddő fedő és a hidrotermális átalakulást szenvedett andezitek határfelületén kialakult „kékpala" (finomszemcsés piritet dúsan tartalmazó, tufa jellegű képződmény) burok alatt. Az érc „tömzskőzetekben" (elkovásodott, illetve agyagásványos átalakulást szenvedett ércesedett andezit és andezitbreccsa) fordul elő. A kékpala feletti kőzetet „szürke tufának" (az üde andezit érintkezés közeli erősen agyagásványosodott, földes finomszemcsés pirittel átitatott része) nevezték. A tömzskőzet alatti agyagásványos, világosszürke kőzeteket „fekütufának" nevezték. A tömzskőzet VIII. tömzsre jellemző breccsás érctörmelékei „tojásérc" nevet kaptak. 1933-tól két Craelius gyártmányú magfúró berendezéssel kezdődik a lelőhely rendszeres fúrásos kutatása. A hatvanas évek elejéig a Lahócán és környezetében 222 darab földalatti és külszíni magfúrás mélyült (R1-R222). A fúrások máig megőrzött dokumentációja annyira pontos és alapos volt, hogy az 1990-es évek elején a nemesfémérc-kutatás adatbázisának alapjaként szolgált. A fúrásokkal a kutatások kiléptek a Lahóca körzetéből, de érdemleges eredményt ezek a kísérletek nem hoztak. A Lahóca gyakorló terepe volt az érckutatást célzó geofizikai méréseknek is. 1934-ben földi mágneses, 1937-ben földi mágneses és elektromágneses méréseket végeztek érckutatási céllal, ezek anomáliáit azonban a később ezekre telepített mélyfúrások nem igazolták. A Lahócán kívüli fúrásos és geofizikai kutatások viszonylagos sikertelensége hozta magával azt a feltételezést, hogy az ún. „Lahócai érces csapás" ÉNY-DK-i irányú „érces antiklinálisa" jelenti az egyedüli lényeges kutatási lehetőséget. Ennek nyomán fejlesztették a mélység irányába a lahócai kutatásokat, s került sor a magas aranytartalmú pirites VII. érctömzs mélységi zónáinak feltárására, 1939-1944 között. A lahócai érces feltáró vágatokban helyenként jelentős mennyiségű kőolaj-zárványt ütöttek meg. Az V. tömzs egyik fejtésében harántolt törészónából 10 hordónyi olajat termeltek. Ezek az olajnyo-