Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)
Földessy János, Baksa Csaba, Szebényi Géza és Polgár István: A recski Lahóca földtani kutatásának története
1788-89-ben kutatott ezüst és réz után a timsóbánya körül. Egy 1788-beli jelentés szerint Parádfürdő körzetében a Barbara- és a József-táró érceiben a fémtartalom 3 font réz és 2 lat ezüst volt egy bécsi mázsa ércben. Művelés alatt voltak még a Nepomuki János- (Fehérköben a későbbi Jószomszéd-táró), Szentháromság-, Szent László- (Fehérkőben a későbbi Egyezség-táró) és Szent György-táró. A kedvezőtlen gazdasági eredmények miatt ezek a bányák kb. 1790-ben már mind szüneteltek. Végül a timsós bányaművet 1806-ban Totovits Antal vette meg, de további működésre vonatkozóan nincsenek adatok. A parádfúrdői felszíni ércnyomok tekinthetők így a ma recski érces együttesként ismert jelentős előfordulás-csoport első hírnökeinek. Érdekességként említhetjük meg, hogy a timsós kőzetek felhasználásának igénye, így azok bányászatának folyamatossága mind a mai napig nem szakadt meg. A Lahóca felfedezéséhez szükséges kutatási lendületet a Recsktől 1-2 km-re húzódó, ma Damó vonalként ismert regioríális szerkezeti övben talált termésréz-ércesedés szolgáltatta. A termésrézhömpölyöknek a forradalom utáni Magyarország földtani térképezését végző osztrák geológusok nagy jelentőséget tulajdonítottak, s a területet a USA Felső-tó vidéki üledékes ércesedéseihez hasonlították. A baj-pataki termésréz néven ismertté vált indikáció eredete jelentősége máig sem kapott elfogadható magyarázatot, viszont meglódította a környék vállalkozóinak kutatási kedvét. Az itt következő leírás alapja Pollner Jenő (1944) bányamérnök összefoglaló munkája a recski ércbánya történetéről. Az első eredmények nem a Lahócán, hanem a szomszédos Fehérkő északi és déli oldalában jelentkeztek. Itt fedezték fel a Jószomszéd-táróban azt a magas ezüsttartalmú teléres fakóérces ércesedést, amelyet 1850-től a Parád-Mátrai Bányatársulat bányászott. A déli oldalt az Egyességi Bányatársulat fogta művelésbe. A Jószomszéd-táró környékén zúzómű, ércelőkészítő, kéneskő olvasztó épült. 1854től vannak adatok a Veresvár oldalában folyt kutatásról és kisebb érctermelésről. Ezeket a (részben máig is bejárható) előfordulásokat ma Pál-, Róza- és Etelka-táróként, illetve Etelka-külfejtésként ismerjük. A Fehérkő és Veresvár területén folyt termelések és kutatások rövid életűek, és gazdaságilag kis jelentőségűek voltak, de megfelelő környezetet, bányászati kultúrát teremtettek a később megismert lahócai ércesedés felfedezéséhez. A Lahócán az első feltárások a mai Felső-György-táró környezetében váltak ismertté. Itt a kovásagyagásványos, szulfidhintéses kibúvásokon az 1852-ben megalakult Parád-Mátrai Bányatársulat gróf Károlyi György irányítása alatt kezdte meg a kutató és feltáró munkákat, s hajtotta ki az Alsó-, Középső- és Felső-György-tárókat. Ma ez az érctest a Lahóca I. sz. érctömzseként ismert. A legalsó szintben a Katalin-tárót a Katalin Bányatársulat nyitotta meg 1855-ben. A Lahóca északi oldalán a Gömör-Lahócai Bányatársulat hajtotta ki a János-, Sándor-, Véletlen- és Istenadomány-tárókat. Ma az ezekben megismert érctesteket a Lahóca VI. sz. érctömzseként tartjuk nyilván. A Lahóca korai földtani értelmezését mutatjuk be az 1. ábrán. a - Üde zöldkövesedett "trachyt"; b - Elbontott "trachyt" c - kovásodott "szarukő" kőzetek 1. ábra: A Lahóca korai földtani értelmezése szelvényen (Andrian, 1868).
