Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Kun Béla: A nyugat-mátrai érckutatások

igénnyel. Felmerült 1965-ben egy olyan megoldás is, hogy a csapásmenti kutatást a gyámvágat szinten végezzük, a szállítószintet feküvágattal tárjuk fel és harántokkal képezzük ki a fejtés csapolási lehetőségét. Ez a megoldás csak 2 m-nél vastagabb telér esetében lett volna gazdaságos. 3. ábra: Ferdefúrás Mátraszentimrén. Az ércbányászat viszonylag kis fémtartalmú érc esetében elképzelhetetlen ércelőkészítés nélkül. Az ércelőkészítő üzem fejlesztését meghatározó programot csak röviden említjük. A bányaüzem feltárásával megkezdődött az ércelőkészítő üzem telepítésének előkészítése is. Az akkori időkre jellemzőek az építéssel kapcsolatban előírt határidők. Az 1951. szeptember 3-án kelt beruházási cél jegyzőkönyvében a tervezési feladat benyújtásának határidejét 1952. január l-ben, a kivitelezés kezdetét 1952. március l-ben és a részleges használatbavételt évi 75000 t kapacitással 1952. október l-ben szabta meg. Az ércelőüzem teljes felépítésére tehát 7 hónap időt tartottak szükségesnek. A tervezett termékmennyiség 1600 tonna ólomszínpor és 5700 tonna cinkszínpor volt. A telepítésnél döntő szempontnak - ismerve a Mátra vízszegénységét - a vízbeszerzés lehetőségét tekintették. A bányavizet részben kevésnek, részben a recski példa alapján a várható elsavanyodása miatt a tisztítási költségeket túl nagynak tartották. Utólag megállapítható, hogy gazdaságosabb lett volna a bányavízzel számolni, miután azt minden esetben tisztítani kellett, és az ércelőkészítő üzemet a bánya közelébe telepíteni. A megvizsgált alternatívák közül a legkedvezőbbnek mutatkozott a gyöngyösoroszi Toka-patak völgye. Meghatározva a völgyzárógát helyét az ércelőkészítő üzemet úgy telepítették, hogy a vizet a völgyzárógátból gravitációs úton kapja. Az üzem épületeinek telepítésénél az érc gravitációs mozgatását tartották fontosnak. Az ércelőkészítő üzem technológiai folyamatát négy fő részre - szárazaprítás, nedves őrlés, szelektív flotálás, szürés-készletezés - osztották, és a szárazaprítás után is biztosítottak mintegy 2-3 napos aprítottérckészletezési lehetőséget. Az új vállalat megalapításakor és fenntartása alatt 1985-ig a kutatás hatékonyságának és megbízhatóságának növelése érdekében fontos feladatokat kapott és oldott meg: 1. Elszakadván az Ercfeltáró Vállalattól, önálló felmérő mérnökséget létesíteni. Csatár Kálmánné, aki 1953-ban vette át a mérnökséget, kezdte el az alumíniumlapos alaptérképek készítését. Az altárószint első térképét Pantó Dénes és csoporttársai készítették. A két akna függélyezését a Tatabányai Szénbányák bányamérői végezték 1959-ben és Németh Kálmán kapcsolta be a mélyszinteket az országos rendszerbe. A mátraszentimrei aknát az Oroszlányi Szénbányák bányamérői függélyezték 1972-ben és kapcsolták be a gyöngyösoroszi rendszerbe. A mátraszentimrei telér elhelyezkedése - a község védő-