Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)
Szabóné Drubina Magda: Az eplényi mangánérc-bányászat kutatástörténete
Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből XIII. Érckutatások Magyarországon a 20. században, 2002, 13—26. oldal Az eplényi mangánérc-bányászat kutatástörténete SZABÓNÉ DRUBINA Magda 1113 Budapest, Villányi út 56. Magyarország legjelentősebb mangánérc-előfordulásai a Bakony hegység területén, jura időszaki üledékekhez kötötten találhatók, Úrkút és Eplény körzetében. Megismerésükre mindkét területen az érc felszíni kibúvása nyújtott lehetőséget. A tágabb környék jura rétegeit a XX. század első felében a térképező geológusok kutatták és ismertették; néhány helyről fekete, kemény, darabos mangánérc törmeléket említve. Az ércanyagot Eplényben a helybéli lakosok - kőszénnek vélve - megpróbálták a szokott módon felhasználni. A tűzbe dobott oxidos érc természetesen nem lobbant lángra, így aztán többé nem foglalkoztak vele. A bánya születése (1920-1934) Lindák András bányamester egykori feljegyzései szerint Balázs Jenő bányamérnök volt az első, aki felismerte a fekete kőtörmelékben a mangánércet, az 1920-as évek első felében. Aki legelőször hasznosítani kívánta az ércanyagot, az olasz származású kőfaragó mester, Velty István volt. Az általa kémiai elemzésre küldött mintáról a Vegyvizsgáló Intézet budapesti laboratóriumában megállapították, hogy jó minőségű mangánérc. Ennek tudatában Velty 1928-ban két zártkutatmányt szerzett az előfordulás körzetében, és ott sekély kutatóaknákat készíttetett. Ezek közül 17 harántolt oxidos mangánérc réteget. A következő évben (1929) Vadász Elemér geológus bejárta a terület feltárásait és (jegyzőkönyvében) rögzítette, hogy a fekvőben liász mészkő, az érc fedőjében pedig pleisztocén lösz, illetve miocén és eocén üledékek figyelhetők meg. A felismert és megkutatott ércvagyon kiaknázására Velty I. a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.-vei kötött szerződést, melynek keretében 1932-ben bányászati kutatás és érckitermelés folyt három hónapon át. A műveletek felelős vezetője Kállai Géza bányamérnök - rudabányai bányaigazgató volt. A további kutatóműveletek a Velty-féle aknák körzetében csakhamar földalatti feltárásokkal folytak. A vágatokban átlagosan 1-1,20 m vastagságú oxidos érctelepet fejtettek. A szállított nyersércet a fogadó nagyüzemek dúsítás nélkül is képesek voltak felhasználni. így a bérletet a következő (1933) évre is meghosszabbították. A bérlet lejárta után 1934-ben Velty Istvántól a RimamuránySalgótarjáni Vasmű megvásárolta a bányatelkeket. Kísérletet tettek a vékony fedőrétegek letakarításával külszíni fejtés beindítására. Ehhez több mint 4 holdnyi erdőterületet vásároltak a zirci apátságtól. Az 1935. évi termelés jó eredményt hozott, de a külszíni fejtés működtetése a Bakony területén télen lehetetlen volt, ezért ismét a föld alatti műveletek felé fordult az érdeklődés. Az előkészítés vágathajtással (350 fm) és fúrásokkal (22 db) egyidejűleg folyt az 1935. év folyamán. A jura rétegsor pontos ismeretének hiányában a kis mélységű fúrások a fedőben álltak le. Az egyetlen pozitív fúrólyuk 2 m-es telepére alapozva lejtaknát készítettek és ezután a bányászkodás már csak felszín alatti módszerekkel folyt Eplény területén. Az első földtani publikáció Eplényről Földvári Aladár tollából származik (1933), s ebben a szerző a mangántelepek anyagát a jura rétegek oldási maradékából, annak koncentrál leülepedéséből származónak véli. A felső-kréta bauxitot és a mangánércet heterotopikus fáciesű képződménynek gondolja, az akkori nézeteknek megfelelően.
