Balogh Béla, Oszóczki Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt - Nagybánya és környékének bányászata, ércfeldolgozása és pénzverése 1700 előtt (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 12., Miskolc – Rudabánya, 2001)

TÁRSADALMI ÉS SZOCIÁLIS KÉRDÉSEK - Az alkalmazottak nemzetiségéről

szemben a favágók és a fát szállítók szinte teljes egészében román és ruszin, a szénégetőknek pedig legalább a fele magyar nemzetiségű, a másik fele pedig románnak tűnik. A román nevek viselőinek többsége a pénzverőház és a kincstári bányákhoz tartozó (korábban 5 később 7) román jobbágyfaluban lakott. A favágásban és szállításnál történő szolgáltatásaikat úrbéri kötelezettségeik is előírták, de munkájukért rendes fizetést nyertek. A szénégetők körül feltűnik két-három női munkaerő is, de a többi munkahelyeken a női munkaerő alkalmazása, az elemzett korban, Nagybánya környékén nem voltjellemző. A névelemzés mellett feltétlenül számba kell vennünk azt a tényt, hogy a bányavidék levéltári anyagának a nagy része (mintegy 90%), a 16. század utolsó három évtizedétől kezdve a 17. század végéig magyar nyelvű, a fennmaradt 10% pedig német és latin eredetű. Ebben az időben még elvétve sem találunk román nyelvű okiratokat. Ez pedig úgyszintén bizonyítéka lehet annak, hogy a bányavidék nagyobb településeinek a lakossága ekkor már nagyobbára magyar lehetett és a magyar nyelvet beszélte. Valószínűnek tartjuk tehát, hogy a jelen kötetben a fennt elemzett időszakban a bányatelepek munkásságának a nagyobb része úgyszintén magyar volt. Ezt látszanak igazolni a 17. század végétől máig fennmaradt római katolikus, majd pedig református egyházak születési, esketési és halálozási anyakönyveinek a bejegyzései is.( 129) \\s \ls Iii Itt említjük meg, hogy a Nagybányai Megyei Levéltár fondjai középkori anyagának nagyobb részét, konkrétan az 1560-1849-es években írottat, (mintegy 200 fm) más erdélyi levéltárak anyagával együtt (Arad, Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár) 1992 júliusában a Román Országos Levéltár Főigazgatóságának a rendelkezése nyomán „biztonsági okokból", előbb a Rîmnicu Vílceara, majd onnan Gyulafehérvárra szállították. Szeretnénk remélni, hogy ez a felmérhetetlen értékű középkori levéltári anyag, amely féltve őrzött közkincse volt a bányavidék lakosságának, előbb-utóbb visszakerülhet majd a Nagybányai Levéltár máig üresen hagyott polcaira.