Balogh Béla, Oszóczki Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt - Nagybánya és környékének bányászata, ércfeldolgozása és pénzverése 1700 előtt (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 12., Miskolc – Rudabánya, 2001)

ÉRCFELDOLGOZÁS, ZÚZDÁK, KOHÓK, VÁLASZTÓK ÉS FINOMÍTÓK - Az arany és ezüst szétválasztása és tisztítása

Az arany és ezüst szétválasztása és tisztítása | Az olvasztás által nyert aranyos-ezüstnek a szétválasztása, Károly Róbert intézkedései nyomán, általában a pénzverdék keretében működő választóházakban (in domo separatoria) történt. Az olvasztáshoz hasonlóan, a választást is a 18. század végéig kimondottan tapasztalati ismeretek alapján végezték. Ennek a tevékenységnek több technológiája is létezett, mely vidékenként, de néha a folyamatot irányító és ellenőrző választómesterek tudásának is függvénye volt. A meghatározó tényező azonban főként a választás során felhasználható anyagoknak az adott vidéken előforduló gyakorisága és ezzel összefüggésben a kialakult helyi ár volt. Még az ókorból örökölt egyik technológiai eljárás szerint az arany-ezüst ötvözethez ként adagoltak, melynek során „az elemi kén az ezüstöt szulfiddá alakította", így az elvált a tégely alján összegyűlt aranytól. Egy másik technológia antimonitot használt, melynek során a tégelyben megolvasztott ötvözethez antimonitot adagoltak. Ennek hatására, hosszas ülepítés folyamán, a nehezebb arany alul helyezkedett el. A nagybányai pénzverde körzetéhez tartozó vidéken sem ként, sem antimonitot nem használtak és ennek következtében a fenti két technológiát, forrásaink tanúsága szerint, nem alkalmazták. Ezért e két módszer részletes ismertetésével nem is foglalkozunk. Annál bővebben kell szólnunk a választóvíz valamint a különböző sókeverékek felhasználásán alapuló technológiai eljárásokról, és ezek helyi alkalmazásáról. Az arany-ezüst ötvözetnek választóvízzel történő szétválasztása azon alapszik, hogy a salétromsav és a kénsav keveréke az aranyból kioldja az ezüstöt. Az ötvözetet előbb szemcsézték, vagy vékony lemezeket kalapáltak belőle, amit aztán laza tekercsekké sodortak és így helyezték el az oldólombikban, amit lassú tűzön melegítettek. A folyamat végén az arany sötétsárga színű lett, és akkor az aranyat forró vízzel, többször mosták. Ezzel a módszerrel 996,6 ezrelékes tisztaságú aranyat tudtak előállítani. Az oldólombikban maradt ezüsttartalmú választóvizet lepárolták, de gőzét, további hasznosításra, felfogták. A száraz maradékot tégelyben megolvasztották, a salak lehúzása után a tiszta ezüstöt a tégelyben megdermedni hagyták. A választómesterek a fenti eljárás, valamint a vitriol készítésének technológiája során is lényegében „az alkimisták eredményeit ültették át a gyakorlatba, oly módon, hogy bizonyos recepturak szerint vízben oldható sókból, például egyik összetétele szerint: 4 font vitriolból, (Paracelsus nevezte el a fémszulfátokat vitriolnak), 2 1/2 font salétromból, 1/2 font timsóból álló keverékhez 1 1/2 font forrásvizet adtak hozzá ". Az egyes sókat előbb „külön-külön izzították, megolvasztották, lehűlés után porítottak, majd a vízzel elkeverve, lepárló lombikba öntötték. A lombik szájnyílására sisakot helyeztek és a rést csirizzel tömítették. A sisakból kiálló levezető csövet egy szedőlombikba vezették, amelyen át a homokágyon lassú tűzön melegített lepárlólombikból átjutott gőz lecsapódott. " A fenti eljárást a nagybányai okmányok választóvíz főzésnek" nevezik. A választóvízzel történő eljárás költséges és időigényes volt, sok gondosságot is igényelt. Ezt helyettesítette a sókeverékkel történő technológiai eljárás. Egyik ilyen