Balogh Béla, Oszóczki Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt - Nagybánya és környékének bányászata, ércfeldolgozása és pénzverése 1700 előtt (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 12., Miskolc – Rudabánya, 2001)
BEVEZETÉS - A helyi bányarendtartás kialakulása
Hasonló meggondolásból 1579-ben Felsőbánya nyert ugyancsak engedélyt egy új település létesítésére a Szent János-pataka völgyében. A Szepesi kamara által kibocsátott fenti engedélyt 1612-ben Báthori Gábor erdélyi fejedelem is megújította. Ezek eredményeként létesült Kisbánya, körülötte pedig új bányát nyitottak, zúzdát és kohót építettek.(16) Következményei okán Hunyadi Jánosnak egy 1452-ben történt intézkedéséről is szólnunk kell. Felsőbányán járva Hunyadinak megtetszett az itteni templom orgonája. A városiak beleegyezésével az orgonát Zólyomra vitette. Cserében elrendelte, hogy a város környékén müveit bányákból befolyó bányatized ezentúl a felsőbányai templom jövedelmét képezze. Az urburából befolyó jövedelem ilyetén történt elajándékozását I. Mátyás királytól kezdve az uralkodók sorra megújították, ami századokon át a templomnak jelentős bevételt biztosított.(17) A bányászat és a bányatermékek feldolgozása a középkorban igen sok fát igényelt. Ennek biztosítása érdekében esetünkben már az 1347-es kiváltságlevél előírta, hogy a város határa minden irányban, három mérföldnyi távolságra számítódjon és az ezen belül található erdőből bányaépítésre, bányamüvelésre a szükségleteknek megfelelően fát vághassanak. Az 1376-os kiváltságlevél ezt a szabadalmat Felsőbányára is kiterjeszti és a Feketeerdő (Silva Nigra) fáit szabadon használhatták.(18) Ennek ellenére, még a 14. század utolsó évtizedétől kezdődően a szomszédos Kővár és az e körül lassan körvonalazódó uradalom új tulajdonosa, a Drágffy család kétségbevonja a három-mérföldes határ érvényességét. Az ebből eredő konfliktusok nyomán több mint egy évszázadon át húzódó per keletkezett, melynek befejezésekor 1505-ben az országbíró végleg a városok javára döntött.(19) Ebben a jogi keretben egy helyi bányastatutum is megszületett, amelyet 1535ben „Bergordnung in der Hungarischen Neustadt und Mittelberg" név alatt írásba is foglaltak (Bányarendtartás Nagybánya és Felsőbánya számára). Ez a szabályzat 56 cikkből állott és főként az „Alsómagyarországi bányavidék" hasonjellegü rendtartásaival mutatott hasonlóságot. Egyben alapjául szolgált a felsőbányai városi tanács közreműködésével 1570 és 1589 között megfogalmazott szabályoknak, amelyek a munkaviszonyokat, a munkaadók és alkalmazottaik közötti kapcsolatokat, a bányatársulásokon belüli munka és kölcsönös elszámolási és hitelrendszert, a bányászok, ércelőkészítők és kohómunkások kölcsönös segítségnyújtását biztosító „bányász céh" tevékenységét részletekbemenően körvonalazták és rögzítették. Időközben 1573-ban Ausztriában új bányatörvény látott napvilágot, melyet kiadójáról századokon át csupán „Miksa féle bányarendtartás" (Maximilianer Bergordnung vagy Perckhordnung) néven említenek. A rendelet még kiadásának évében Nagybányára is eljutott, de a város körzetében ennek előírásait teljességükben csak 1698 után fogják alkalmazni.(20) Mint ismeretes, a Miksa-féle bányarendtartás csak hosszú huza-vona után jelenhetett meg mint rendelet és nem pedig mint törvény. A bányavárosok életében ezt a rendelkezést csak mint másodlagos jogforrást vették figyelembe. Ezek számára ugyanis a helység privilégiuma jelentette a legfontosabb biztosítékot jogaiknak megőrzésére és megtartására. Ezeknek a helységeknek a szokásjogai és hagyományai századokon át tovább éltek.
