Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A SZENT KATALIN KÁPOLNA ÉS ISPOTÁLY

dó vagyonok lehetőséget adtak arra, hogy egy igen rövid, mintegy 70 éves időszakra a település lakossága kialakítson egy hagyományainak megfelelő városi szerkezetet. Egyéb erőforrások hiányában, valamint a birtokviszonyok változása miatt ez a városi lét és szerkezet a 16. században már fenntarthatatlan volt. A település 16. századi hanyatlása hozzájárult a 14-15. századi településszerkezet megőrzéséhez. A Telkibánya egykori központját alkotó dombról a lakosság a 16 század végére jórészt a környező völgyekbe költözött, a középkori településmag föld alatti romjai ezért napjainkig háborítatlanul megmaradtak. Telkibányán még ma is számolhatunk a későbbi korok által kevésbé bolygatott, 1415. századból származó, viszonylag ép régészeti romok előkerülésével. A mai Magyarország területéről az írásos forrásokból ismert ispotályok közül a telkibányai az egyetlen, eredetileg is ispotály céljára emelt épület, amelynek viszonylag töredékes maradványaiból is jól rekonstruálható és bemutatható az eredeti alaprajz Az ispotály épületének előkerülése remélhetően hozzásegít ahhoz, hogy Telkibányán, az eddigi elsősorban bányászattörténeti kutatások mellett, azokkal összekapcsolva, a középkori bányaváros és az ott élők viszonyait is megismerjük. A mai település környezetében napjainkig megmaradt középkori bányászattörténeti emlékek sora, valamint a középkori városmagot magába foglaló dombon kibontakozó belső szerkezet egy olyan egységes és egyedülálló rendszert jelent, amely mindenképen megérdemli a régészeti és a történeti kutatás további figyelmét.(37) A Szent Katalin ispotály feltárásával kapcsolatos okmányok igen hasznos bányásztörténeti adatokat is tartalmaznak, és az eddigi feltételezéseket igazolják. Ezek kö-