Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A TELKIBÁNYAI PROTOCOLLUM - A Veresvízi bánya pusztulásának legendája

található. E közeítömbökböl készítették a középkorban az ércőrlő köveket. A kőzetek a Kánya-hegy K-i platóján még eredeti rétegzésükkei települnek. A plató K-i oldalán felismerhető az a közel É-D-i tektonikus zóna, amely mellett a bányászattal egy időben, ill. azt követően a platót alkotó rétegzett öszlet jelentős földmozgással, (valószínűleg földrengéssel) járó), közel függőleges el vetésű tektonikai mozgás hatására K-i irányban leomlott. A tömbök óriási kőfolyás formájában összefüggően, mintegy 300 m hosszban legurultak. Ezek részben működő, vagy leállított korpákba, részben a területeken lévő épületekre zúdultak. Egyes tömbök egészen a Veresvízivölgyig legurultak. Mindez fontos bizonyítéka annak, hogy a területet átszelő EENy DDK-i nagy törés nemcsak a szarmata vulkánizmusban, hanem a történelmi közeimúlt tektonikus mozgásaiban is szerepet játszott. A tektonikus mozgás pontos korát nem ismerjük, lehet, hogy a telkibányai lelkészi hivatalban őrzött protocollumban leírt középkori bányaszerencsétlenséggel egyidős, és annak okozója. A prolokollumban említett „Bányász Úr", Koncz káplár nevét nemcsak a Veresvízi bánya melletti Konc falva, vagy a Kánya-hegy K-i oldalán elterülő Konc dűlő őrzi, hanem a Szent Katalin Ispotállyal kapcsolatos okmányokban is fellelhető. A tárók újranyitása során sem a 18. században, sem a későbbi időben nincs adat arra, hogy valahol csontmaradványokat találtak volna, pedig a Lipót aknát a 19. században ismét használatba vették. Meg kell jegyezni, hogy amikor a 18. században a veresvízi altárót újranyitották, nem tudtak a Lipót aknába először bejutni, mert a vágat