Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

BEVEZETÉS

BEVEZETÉS Magyarország középkori nemesérc bányászatának a hírnevét, emlékeit hazánk jelenlegi területén három hajdani bányaváros őrzi: Telkibánya, Rudabánya és Nagybör-zsöny. Telkibánya olyan ősi bányatelepek közé tartozik, ahol a bányászat virágkoráról jóval több a tárgyi bizonyíték mint az írásos emlék, ezért a bányászat jelentőségével kapcsolatban igen eltérő vélemények alakultak ki annak ellenére, hogy a horpák ezrei, a még ma is járható tárók és aknák nagy száma, vízduzzasztók és érczúzók maradványai jelentős bányászatról tanúskodnak. Ezek az ipartörténeti emlékek nemcsak a hajdani bányászat fellendülő és hanyatló korszakait tükrözik, hanem ezeken keresztül végigkövethetők a technológiák változásai is. Telkibánya bányászata államalapításunktól a 19. század végéig kisebb-nagyobb megszakításokkal folyt. Nemesércei iránt az érdeklődés soha nem szűnt meg, nemcsak az állami szerveknek volt állandó kutatási témája, hanem a magánkutatóknak, sok esetben kalandoroknak is. A Kárpát-medence nemesércbányái közül csak azok élték túl a nemesfémek gazdasági jelentőségéből eredő hanyatlást, vagy értékcsökkenést, amelyek egyéb színesércet is termeltek. Ezek között Telkibánya azért kivétel, mert gyakorlatilag sem a kutatás, sem a termelés soha nem fejeződött be, egy-egy újabb terület, vagy újonnan feltárt bányamező mindig reményt adott a jövedelmező bányászatra. Telkibánya és környékének őstörténete még feltáratlan, bár az utóbbi évtizedekben megjelent néhány tanulmány igen hasznos információkat tartalmaz. Homály fedi a bányászat megindulását is, hiszen az első írásos adat