Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A TELKIBÁNYAI BÁNYÁSZAT VIRÁGKORÁNAK UTOLSÓ SZAKASZA

már kisebb volt, mint a szomszédos bányavárosokban, és a nemesfémek termelése egyre inkább gazdaságtalanná vált. A világszerte fejlődő ipar, mindinkább igényli a rezes vastermékeket, amelyek még kedvező körülmények között, nagy mennyiségben gazdaságosan termelhetők. Ebből az időből származik az a gyakran idézett mondás: ,/1 vasember négyes fogaton jár, a rézember hármas fogaton, az ezüstember dupla fogaton, az aranyember pedig éppen, hogy gyalogosan tud bujkálni. " Csak egy jól jövedelmező, óriási vállalkozás engedhette meg magának, hogy a kisebb jövedelmű nemesércbányákat is művelje, és ott nagyobb arányú feltárásokat végezzen Telkibányán és Felső-Magyarország más területein. Ebből a korból származnak az alábbi fontosabb bányászati létesítmények: Veresvízi altáró továbbhajtása, Lipót akna mélyítése, Mária bánya nyitása, Teréz és a Ferdinánd táró kihajtása, koncfalvai érctőrök és mosók, Osvavölgyi víztározó és törő megépítése, stb. Thurzó János nemcsak korának egyik legkiválóbb bányász-kohász szakembere volt, hanem olyan köztiszteletben álló humánus személyiség, aki a bányászok szociális terhein is igyekezett segíteni. 1496-ban ő alapította munkásai számára az első társpénztárt az elaggottak és rokkantak támogatására. A bányák számadásainál sokáig külön rovatban található a szegényeknek és koldusoknak juttatott jelentős összeg. Ezt abban az időben tette, amikor az ország anyagi és erkölcsi romlásba volt süllyedve, pártoskodások és erőszakoskodások súlyosbították az ország helyzetét. Thurzó János 1508-ban bekövetkezett halála után három fia: György, Elek és János vették át a vállalat vezetését. A testvérek közül János hamar felhagyott e tevékenységgel, majd György halála után Elekre