Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A BÁNYÁSZAT TECHNIKATÖRTÉNETE - A telkibányai bányászati technológia

alakult az a szokás, hogy a bányatelek adományozásnál nem hosszmértéket, hanem a mélységbe való lehatolásra jogosító „aknamértéket" adományoztak. A Kánya-hegy környékén ezeket az aknákat egymáshoz igen közel, néha 2-3 méterre telepítették. Az aknák talpát az ércesedés csapásirányában szűk vágatokkal összekötötték. Megfigyelhető, hogy a nagyobb mélységű horpa mellett egy-egy kisebb akna is található, amelyeknek a célja az volt, hogy az okkeresedés nyomán a telér vonulatát kinyomozzák van ahol a horpasorokhoz később külfejtést telepítettek. A Kánya-hegy keleti oldalán 200-300 méter szélességben kb. 3000 horpa található a Veresvízi-völgy alsó szakaszától a hegy tetejéig a Zsófia-táró irányában. Hasonló horpák találhatók a Sinta-tetőn, a Baglyas völgyben, a Király-hegyen, a Pál-hegyen, a Hasdát-völgyben, a pányoki Nagy-hegyen és a Kánya-hegy északi és nyugati oldalán a szétszórt gyengébb minőségű telérkibúvásokon. A bányászat tehát a Kánya-hegy keleti oldalán, a Fehérhegy nyugati lejtőjén, a Jó-hegy környékén indulhatott meg. Régi bányászat nyomai találhatók a Fehér-hegy észak-nyugati részén, az un. Gépely oldalon, ahol a Veresvízi völgy kiszélesedik. Az első időben csak kezdetleges, a kornak megfelelő technológiával folyhatott az ércek feldolgozása. Elsősorban kézi erővel meghajtott malomköveken végezték az őrlést és kezdetleges szereken a nemesércek dúsítását. A vízi energiával meghajtott malmok csak a 15. század második felében váltak általánossá. A telkibányai bányászat kezdeti időszakában a vágathajtások, aknamélyítések és a fejtési üregek kiképzése, mint más vidéken is, a szokásos ősi bányászszerszámmal,