Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A BÁNYÁSZAT MÁSODIK VIRÁGKORA A 18-19 SZÁZADBAN - Telkibányai életkörülmények

renc kovács, Petrovics szénhordó, Császár János kovács, Székely János mosómű felügyelő, Labdawszky József irodai kisegítő, Wieser Aloys kereskedelmi ügyintéző, Anderkovics Mihály válogató felügyelő, Göllan Márton szállítmánykísérő, Strömpl Jakab ércosztályzó felügyelő, Czirbus Ferenc vitlakezelő, Stoff Dániel lúgzómüvezető, Omeisz József mosómester. A telkibányai magánvállalkozók közül csak néhány nevet említenek az okmányok: Fried bányaigazgató, Huttkay József aknász, aki a vállalkozásnál módosabb részvényes is lehetett, mivel a kincstári zúzómü megvételére jelentős összeget ajánlott. Wieser igazgató, erdőmester, Koppy István tábornok, a későbbi bányák igazgatója. Úgy látszik, nem volt könnyű ezeknek az állásoknak a betöltése, hiszen írnoki és aknászi állásra újsághirdetést kellett feladni, feltételezhetően az akkor már működő megyei lapban. Az aknászi állást műszaki végzettséghez kötötték, az üzemírnoknak pedig jártasnak kellett lenni a német nyelvben, nemcsak a fóleg német és szász nemzetiségű bányászok miatt, de a levelezés, a jelentéskészítés és térképezés is német nyelven folyt. A kincstár gondoskodott a bányászok orvosi ellátásáról. Először Reimann Ferenccel kötnek szerződést, de legtovább, három évre Bernhard Adler gönci orvost bízzák meg, aki műtéti beavatkozást is végez, és akinek a részére orvosi rendelőt és kézi gyógyszertárat is építenek Telkibányán. A kincstárnak sok vitája volt az orvosok bérezésével, pedig a tisztviselőkhöz képest kiemelkedő fizetést kaptak. Ez eredményezte azt, hogy gyakran cseréltek orvost. Az utolsó dr. Szlepka, aki Telkibányán telepszik le, mint üzemorvos, és akit a kincstári bánya bezárása után Gölnicbányára helyeznek át.