Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A BÁNYÁSZAT MÁSODIK VIRÁGKORA A 18-19 SZÁZADBAN - Telkibányai életkörülmények

gatási ügyeket tartotta kézben, hanem a szokásokat és életkörülményeket is befolyásolta. A kincstári bányászat gazdasági irányításában kialakított adminisztratív rendszer miatt a bánya szigorú költségvetésre kényszerült és még a garasos vásárlásoknál sem kapott szabad kezet. Meghatározta Telkibányán az órabéreket, az éjjeliőr fizetésétől az üzemi orvosig, szabályozta az érckísérők napidíját, a bányamester lakásának takarítási költségét, az irodaszer vásárlást, a lámpabél felhasználást, az aknászokat szigorúan elszámoltatta a mécsesolaj felhasználásról is, hiány esetén béreivonást alkalmazott. Az építendő létesítményekre költségjóváhagyást kellett készíteni, az esetleges eltérést külön indokolva még krajcáros összegeknél is. A számlákat visszamenőleg 5 évre ellenőrizte, a bányászat megszüntetése után még ellenőrzik a kincstári mosó és a bányamesteri lakás költségeit. Rendelkezéseket hoztak, hogy a beszerzéseket melyik cég végezheti, a dolgozók lelkigondozási költségeit is szabályozták. Igen nagy gondot fordítottak arra, hogy a gyógyszereket melyik patikusnál vásárolják. A Bretzenheim uradalom nem foglalkozott a bányászattal, talán ezért sokszor kiéleződött a viszony az erdőhasználattal, favásárlással és a telkek igénybevételével kapcsolatban. A szomolnoki levéltár telkibányai adatainak 80%át az ilyen tárgyú iratok képezik. Az így kiépített adminisztrációs rendszer gyakorlatilag megakadályozta a korrupciót és a kiszámítható fizetéssel biztos kereseti forrást jelentett a kincstári bányászok részére. A műszaki irányításnál is hasonló szigorú utasitási és ellenőrzési rendszert alakítottak ki. Minden bányanyitásra előzetes tervet és költségvetést kellett beküldeni, ez a