Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)
A BÁNYÁSZAT MÁSODIK VIRÁGKORA A 18-19 SZÁZADBAN - Magán bányavállalkozók
pénzben térítik meg 103 forint összegben. Wlaszky Mátyás, akit Aranyidára helyeznek át, sokat veszekedik volt munkatársával, Wilhelm Thieryvel az elszámolások hitelességével kapcsolatban. 1862-ből található utoljára adat a kincstári bányászatról. Ez nem jelenti a bányászat teljes megszűnését, hiszen a magánvállalkozók a kincstártól átveszik a Mária és Zsófia bányákat, és feltételezhetően a kincstári adminisztratív és fizikai létszám egy részét is tovább alkalmazzák. A kincstári bányák, épületek és felszerelések eladása során minden eszközt felhasználnak arra, hogy minél kisebb áron jussanak az állami vagyonhoz. Ilyen körülmények között még látnak lehetőséget a magánvállalkozók azoknak a bányáknak a művelésére kisebb létszámmal, csökkentett befektetésekkel, amelyek a kincstár részére már nem gazdaságosak. Magán bányavállalkozók A 18. század közepén magánvállalkozások indítják újra Telkibányán a bányászatot. Telkibányai Bányatársulat néven működött az első vállalkozás, amely 1748-ban még 92 g fémaranyat és 275 g fémezüstöt váltott be. E bányatársulat a Mária bányában tevékenykedett, ahol egy akna mélyítésére kértek engedélyt. Ez a ferde akna a Mária bánya vágatait köti össze a két Vendelin szinttel 71 m mélységben. Az Adriány Ignác bányafelügyelő által vezetett engedélyező bizottság ebben az időben a Ferdinánd altárót beomolva találta. 1789-ben e társulat zúzómű építésére ad be kérelmet és árverésen megveszi 9 zártkutatmánnyal a Mária bánya hányóját. E bányatársulat később átalakult, 1813-tól ugyanis az alábbi vállalkozások neveit rögzíti a levéltár:
