Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

FELSŐ-MAGYARORSZÁGI BÁNYAVÁROSOK SZÖVETSÉGE

nyavidékeken. Korábban a kijevi fejedelemségek, később a 15. században VI. Henrik angol király és III. Iván moszkvai nagyfejedelem magyar szakembereket hívat bányáik és kohóik technológiájának megjavítására. Kialakul a bányászati szakma és tudomány szervezett információja. (23) Már a tatárjárás után megmutatkoztak a bányavárosok szervezkedésének első jelei. IV. Béla király városi kiváltságot ad a falakkal körülkerített hospes községeknek és városoknak. A telepesek átalakulnak városi polgárokká. Az országon belül a viszálykodásokból eredő háborúskodások, rabló hadjáratok, a huszita mozgalom szélsőséges elemeinek garázdálkodásai nemcsak arra kényszerítik a bányavárosokat, hogy falakkal körülvéve védelmezzék magukat, de szükségessé válik védelmi és katonai szövetség létrehozása és a katonaság közös fenntartása is. Ilyen gazdasági, társadalmi és politikai körülmények eredményezik azokat a bányaváros-szövetségeket, amelyek már elengedhetetlen feltételei a virágzó középkori bányászat folytatásának. A középkori Magyarország legjelentősebb ércbányászati területén a 13. és 14. században bányavárosi rangot kapott hat bányaváros: Selmecbánya, Újbánya, Körmöcbánya, Bakabánya, Besztercebánya és Libetbánya. Ezek a városok 1405-ben megalakítják az Alsó-magyarországi Bányavárosok Szövetségét, amelyhez Bélabánya, mint Selmecbányától elvált önálló bányaváros 1440-ben hetedik tagként csatlakozik. E szövetség példájára később alakul meg a Felső-magyarországi Bányavárosok Szövetsége, amelynek tagja e vidék hét legjelentősebb bányavárosa: Gölnicbánya, Szomolnok, Rudabánya, Jászó, Telkibánya, Rozsnyó és Igló. E bánya-