Hazslinszky Tamás: A Baradla-barlang 19. századi nevezetes látogatói (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 33., Rudabánya, 2004)

Levelek, naplók, útleírások, irodalmi alkotások

szikla felitől fogva az aljáig úgy áll, mint az egyenes kőfal, és magosságát lehet két annyira gondolni, mint a veres torony. Az alján levő lyukba gugyorogva kellett bemenni és ez az alacsony, de széles torkollat mintegy félfertály óráig tart, amikor az ember a valóságos barlangba bejut, melynek boltozatjához képest a nagy templom magossága és tágassága nem is hasonlítható. A kövek úgy csüggnek alá az ember feje felett, mintha mindjárt nyakába szakadnának: a hang rémítő módon zeng e tágas öbölben: lőttünk néhányat, és a legszörnyűbb mennydörgés kicsiny volt a puska ropogásához. Fáklyákkal vezettek két vezetőink, kik egyedül az utazók behordozásából élnek. Fáklyát négy öllel vittünk be, mert ha ebből a vándorló kifogyna, soha a barlangból, melynek még végét senki össze nem járta, ki nem jöhetne. Aga a lyuknak sok van: mi délig egyet, délután másikat jártunk be: a többire nem értünk. Voltunk mindössze kilencen. Elindultunk tehát az első ágán és találtunk csepegő kövekre s az azokból épült különb-különbféle oszlopokra, kősziklákra, omladékokra. A csepegő kő abból áll, hogy a barlang boltozatjárói szüntelenül csepeg a legtisztább, leghűvösebb víz, mely, mihelyt akár emberre, akár mire cseppen, azonnal kővé válik és így formálódnak lassanként a legszebb figurák, melyekből a képzelődés sok dolgot formál magának. Példának okáért először láttunk egy cifra zsidó oltárt, azután pápista kórust, melyre fel is mentünk, orgonát, barátot, királyi széket, oszlopos palotákat, stb., melyek szépsége és figurája a mesterség remekeivel truccol. Találtunk a barlang fenekén sok ezer emberes baromcsontokra, melyek a háborús időkbe odafutott és rejtezett szerencsétleneknek csontjaik. A barlangba hol tekergősen, hol egyenes hosszú folyással foly el egy három öles tiszta folyó víz, mely olykor igen megárad és a bennlevőket oda szorítja, míg ismét el nem apad. Vannak benne a legegészségesebb és legtisztább forrásocskák, melyekből magam is kedvemre ittam. Négy vagy öt helyen négykézláb másztunk, néhol mint a rák hátrafelé, néhol pedig éppen hason, úgy, hogy a hátunkat korholta a felettünk függő kőszikla. Másutt egy kőről más kőre vad kecske módjára ugráltunk: néhol egy hegyes kövön állván vagy fogódzván, úgy tetszett, mintha a fáklya világánál kétfelől a pokol mélységébe néztünk volna alá: egy csuszamolás - és ezer darabokra szakadva omoltunk volna le: másutt egymásután mászkáltunk a csepegő kődarabokra vagy társaink kezébe fogódzva, s az alól maradottak a felmászottakra s azoknak fáklyáira nézvén, irtózással bámultak a toronynyi kőszikla tetején világoskodó bajtársaikra. Egy embernek, vagy csak kettőnek nem javasolnám a benne való járkálást, kivált, a kiben érzékeny a szív és bokrosodó a képzelődés: de mi többet nevettünk, mint borzadtunk. Azon bámultunk legjobban, hogy a barlangnak Iegterhesebb és félelmesebb részeiben dámák neveit találtuk felvésve köveken, a mint az itt megfordultaknak szokása. Puky úr az én nevem is feljegyezte a magáéval együtt, a többek között arra pompás kősziklára, a mely mintha sok ezer brilliántokkal ki volna rakva, a leggyönyörűbb ragyogvánnyal játszik. Visszatértünk után a patakhoz bujdostunk, a hol elmaradott fáklyáinkat, ruháinkat s eleségünket hagytuk: megmostuk a szép vízben elsározott és öszvemetszett kezeinket: s ki egy kődarabra, ki másikra ülvén, lehegve, beszélgetve. Egy pipa dohányt kiszíván, útnak készültünk ismét és a barlang másik ágába indultunk, ahol három órányi földön, többnyire mindég a patak partján mentünk egyenes és tér úton a legpompásabb, magasabb és szélesebb boltozat