Uzsoki András: Adalékok az aranymosás történetéhez és technikájához (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 31., Rudabánya, 2004)
Az aranymosást követő kémiai feltárás módszerei
művelet után csak tiszta arany maradt vissza. A leírás alapján nem látjuk tisztán az eljárás lényegét. Az agyagedényben tűzi kohósítás zajlott le, mialatt az árpakorpa elszenesedett, a redukálószer szerepét töltötte be, s egyúttal belső tüzelőanyagnak is felfogható. Az arany, az ólom és az ón összeötvöződött. Az idősebb Plinius említi az amalgámozást História naturalis című munkájában, de fejtegetése nem világos. Arra is vannak adatok, hogy az ókori Hispániában, Ponferrada mellett olyan kohómaradványokat találtak, ahol a rómaiak az amalgámból desztillálással űzték ki a higanyt, hogy tiszta aranyhoz jussanak. Ezt a felismerést erősítik azok - a közelben talált - aranylemezkék, melyeknek a felülete fehér színű volt a higanytól, de hevítésre megsárgultak. Quiring közli ezt az adatot, ami azt jelenti, hogy Hispániában az amalgámozást a gyakorlatban alkalmazták az arany feltárására. Avicennának, all. századi arab tudósnak a közlése igazolja ezt, ugyanis a szaracénok arab nyelvű fordításokban sok római kohászati ismeretet őriztek meg, így azt az eljárást is, hogy az aranytartaímú kőzetből amalgámozással lehet kinyerni az aranyat, az amalgámból pedig elpárologtatással lehet a higanyt elűzni. Theophilus Presbiter a már említett művében a Rajna menti aranymosással együtt leírja, hogy a mosás útján nyert aranyport kis edénybe teszik, higanyt adnak hozzá, és kézzel addig gyúrják, míg tökéletesen nem vegyül. Ezután vászonba helyezik az amalgámot, kipréselik belőle a higanyt, a visszamaradt aranyat pedig tégelyben megolvasztják. Agricola már a szakértő tudós szemével ismerteti a 16. században használatos amalgámozást és a higannyal történő aranyozást. A Melk melletti aranymosásról fennmaradt 1695. évi feljegyzés ugyanúgy írja le a higanyos eljárást; ezt fentebb a megfelelő helyen ismertettük. Itt csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy az ottani aranyászok már akkor tudták: az amalgám kiégetésével nem szabad hosszú időt eltölteni, mert az arany színe kárát vallhatja. Erre utal az a kitétel, hogy az égetés néhány „Miatyánkig" tart.
