Uzsoki András: Adalékok az aranymosás történetéhez és technikájához (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 31., Rudabánya, 2004)

Az arany mosás technikája - Csallóközi aranymosó-felszerelés a 20. század első harmadában - A szigetközi aranyász technikája és felszerelése

hogy annak vége az első posztó felső szélére néhány cm-rel ráfeküdjön, az utóbbi felső szélét pedig a rosta alatti deszka alá szorította be, nehogy a homok alája mosódjék. Ezt követte a saroglya felhelyezése a mosópad felső végére, és megkezdődhetett az előzőleg felkupacolt föveny felrakása vaslapáttal a saroglyára. Kis kupacnyit hányt fel, és utána a vízmerővel folyamatosan vizet mert rá, hogy a rostán át lemossa a homokot a mosópadra. Ez is gyakorlatot igénylő művelet volt. Ügyesen, érzéssel kellett végezni, mert csak a teljes kupacfelület öntözésével lehet elérni azt, hogy a mosópadra terített posztódarabokon egyenletesen, sodrásmentesen folyjék le a víz, magával ragadva a kis fajsúlyú homokot és földet, miközben a súlyos aranyszemek leülepedtek a posztó szálai közé. Ez az aranymosás legfontosabb része, ettől függ a napi munka eredménye. Ha a saroglyán már minden homokot átmosott, akkor a visszamaradt kavicsokat a saroglya egyik végének a felemelésével leömlesztette. Újra fövenyt hányt rá, és megismételte a műveletet. Ha szeles volt az idő, akkor a lészát, a nádfalat a széllel szembeállította, és szélárnyékot csinált, mert a vízmerőből lecsurgatott vizet a szél össze-vissza fröcskölte volna, s emiatt nem lett volna egyenletes a vízáramlás. (4. ábra.) 4. ábra