Uzsoki András: Adalékok az aranymosás történetéhez és technikájához (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 31., Rudabánya, 2004)

Az arany mosás technikája - Csallóközi aranymosó-felszerelés a 20. század első harmadában - A szigetközi aranyász technikája és felszerelése

ben azonban még több kitűnő aranyász élt, akik őseiktől tanult módon ismerték ennek a mesterségnek minden módját. Elsősorban az ásványi Bán József és a lipóti Bertalan István egykori aranyászok tapasztalataira, szaktudására támaszkodva ismertetem munkásságukat és technikájukat. Az arany ászok általában lapos fenekű ladikkal járták a Dunát, ezért rendszeresen érintkeztek a halászokkal, sorsuk sok tekintetben közös volt. Az aranyász-mesterség fő foglalkozásnak számított, azt csupán kiegészítette a mezőgazdálkodás, mert a kevés föld miatt abból nemigen tudták volna családjukat eltartani. Hoszszabb időre, néhány hétre vagy hónapra mentek el hazulról, amikor a magas vízállás után apadni kezdett, és fokozatosan előbukkantak a víz alól a zátonyok, torlatok. A kamrából összeszedték az aranyász-felszerelést, kivitték a Dunához, ahol ladikba rakták a tartós távollétre is elegendő nyers élelmiszerekkel együtt. Régebben aranyásztalicskájuk is volt, de ezt újabban már kevesen használták. Felszerelésük a következő eszközökből állt: 1. Lapos fenekű ladik. 2. Vaslapát a föveny felszedésére és lapátolására. 3. Úgynevezett próbalapát vagy aranynéző lapát, mely közönséges gabonaszóró lapát volt (vagy arra a formára faragták bükkfából), homorú belső felületét tűz felett fekete színűre pörkölték. 4. Aranymosó asztal, amit mosópadnak, aranyászdeszkának is neveztek. Mintegy másfél méter hosszú, 60-70 cm széles, puha deszkából készített lap, egyik végén Y, a másikon I alakú lábbal. 5. Rosta, aminek saroglya, srágla volt a neve. Fából, veszszőkből, újabban vashuzalokból készült, négyszög alakú szerszám a föveny átmosására. 6. Fából készült, hengeres testű, hosszúnyelű vízmerő, meringülőnek, mericének nevezték.