Münnich Adolf: A felső-magyarországi bányapolgárság története (1895) (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 30., Rudabánya, 2003)

Az 1830-ik év második negyedében a bányapolgársági kémlelő műhelyben Szomolnokon 7256 kémlét foganatosítottak ; ezek között volt: 681 a Johannihutáé, 731 a Nicolai- és 881 a Phönixhutáé. Az 1830 jul. 15-én Szomolnokon tartott választmányi gyűlés a bányapolgársági alapszabályokra vonatkozó előmunkálatokkal volt elfoglalva. A helyi képviselők ülést tartanak Szomolnokon Andrássy gróf elnöklete alatt; ezen az ülésen kihirdettetik az április 10-éről kelt legmagasabb udvari leirat, mely az 1829 évi április hó 9—10-én tartott közgyűlést el nem ismeri. Erre elhatározzák, hogy egy Trangous főjegyző által szerkesztendő folyamodványban kérik a gyűlés jóváhagyását. Ebben a folyamodványban tájékoztatásul körülményesen és átnézetesen előadják azokat a viszonyokat, melyekben a bányapolgársági szövetség felső Magyarországgal régi idők óta áll. A legrégibb okmányok szerint 1487-ben ttjieották meg ezt a szövetséget, a mely 1573-ban Miksa császárnak egyik szabadalmi levele által meg is crősittctett; 1747-beu Mária Theresia császárnő meghagyta a bányahivataluak, hogy a szövetséggel 32 évre egyezséget kössön; 1751-ben a szomolnoki bányabiróság tiltotta be a szövetségi gyűléseket és magasabb helyre juttatott panaszok folytán a császárnő a bányaszabadalmakat megerősítvén különös oltalmáról biztosit]a a szövetséget. — Ez volt a legszerencsésebb időpont; a beváltás 9000 mázsáról 20000 mázsa rézre szökött fel.