Volny József: Gömör megye bányaipara (1867) (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 29., Rudabánya, 2003)
Kohó és kavarás - Comté higasztás
K o h ó v. s k a V a r á ». Az 1837-ik évben Straczenán (Szepesen) és Khoniczon (Zólyomban) legelőbb felállított szélmelegítnk, tehát az olvasztóból kiszálló égő gázok által melegített szélnek alkalmazása a nyersvasolvasztásban, melynek folytán a szénfngyasztás egy mázsa nyersvasra 25—SO^-el kisebb lett, — Gömör megyében is csakhamar általánossá lön. Ezen javítással összeköttetésben a 4-ik évtized második felében nagy srajt okozott Fahre du Faúr találmánya: az említett kohógázokkal fűtött kavaró kenieucz''-kben a nyersvasat finomítani ; mert ennek sikerülése rendkívül kisebbítette volna a tüzelő anyag fogyasztását. Gróf Andrássy György, itt is az élén, berezeg Coburg Ferdinand, és a „Rimái Coalitio 1 ' siettek nagy áldozatokkal a Wasseralfingenben kísérletező tudós találmányát megvenni, de azon szép remények füstbe mentek: mert nemcsak hogy a helytelen elvekre alapított kavarási s illetőleg tüzelési mód a hollók rendes menetét lehetlenné tette ; de terménye is a további finomításra hasznavehetetlen volt. Ezen hiu kísérletek közt azonban utat nyitott magának egy, a viszonyokhoz alkalmazott, alapos ismeretekre és tapasztalásokra alapított más javítás, mely a helyi viszonyok szerint két irányban nyilvánult. A fával bővelkedő gyártulajdonosok a higasztásra nézve az úgynevezett Comtétüzeket, vagyis a fával fűtött kavaró és forrasztó rendszerét, kapcsolatban a hengerrendszerrel hozták alkalmamazásba. A iában szegényebb gyárosok pedig a barna kőszénnel fűtött kavaró kemenczéket vették használatba. Comté h i g a s z t á s. A Comtétíízek első s föelönye a higasztási müküdés alatt elszálló égő gázok használatában állott, melyek a íiiiomitandó nyersvas, vagy a kinyújtandó vasdarabok kimelegítésére alkalmaztattak ; -— második előnyét pedig a termelési mennyiség szaporítása képezte. Ezen kezelési rendszer kifejlése körül kitűnő érdemeket szerzett magának Müller János, ki berezeg Cóburg-Koháry pohorellai gyáraiban a Comté tüzekkel a rúdvas, vas- és pléhhenger-kezelést összekötvén, a tüzelő anyag fogyasztását tetemesen leszállította. A fával való kavaró és forrasztó fűtést is Müller vezette be legelőször Pohorellán, a honnan későbben felső Magyarország több gyáraiba elterjedt. A mint már felébb említem, e két eljárási rendszer csak is a fában oly gazdag vidékeken, mint Rhónicz Zólyomban, Pohorella Gö-