Volny József: Gömör megye bányaipara (1867) (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 29., Rudabánya, 2003)

A tót-kemenczék

zül^figyelmünket vonja magára egy 1656-ik év június 1-én Rákóczy György által kibocsátott s Radnóton kelt rendelet, mely szerint a fejedelem erdélyi vámhivatalnokainak szorosan meghagyá: hogy a jólsvai vaskereskedöket a vámfizetésre ne kényszerítsék. Nem kevésbbé érdekesek Wesselényi Ferencz 1659-ik évapril 25-én és 1663-ik év január 8-án, —• mindkettő Murányvárában kelt — rendeletei, a melyek elseje által inti a városok elöljáróit: hogy a „vassal és sóval kereskedő szegény embereket" vásári sátoraikban nyugton hagyják ; —- másika által azonban a községek biráit figyelmezteti: hogy ajólsvai „szekereseknek az Magyar Ország koronás királioktól arrúl való szép Privilegiumjok s szabadságok vagion (a mely Privilégiumokat producáltak is előtte)", miszerint peres ügyeiket tulajdon birájuk előtt intézhetik el; — a miért is inti a községek biráit, hogy az illető szekeresek peres ügyeikbe ne avatkozzanak. „Nemes szabad kir. Debreczen várossának lakosi

( Kovács, Lakatgyártó és Csiszár czéhbeli mesterek" pártfogásában is részesült a nevezett jólsvai kereskedelmi társulat; mert a fenébb említett tisztességes mesterek, egy, ugyan kelet nélküli, de mindenesetre a 17-ik század közepéből való levelükben követelik „vasáros uraiméktól csztendönkint 12 pénzt, a melyet szoktunk híni orpinznck", ezért kötelesek levén őket „tisztesigesen eltemetni, tolvajom időben pedig két mely földig ö kegyelmek mellé kiséröket adni." A Wesselény Ferencz által kiadott rendelet kétségtelenné teszi, hogy ezen vaskereskedelmi társulatok a 15-ik és 16-ik századbeli királyaink különös figyelmet vonták magukra, s tagadhatlan : hogy , tekintve az akkori közlekedési viszonyokat, ezen „szekeres társulatok" közvetíthették legczélszcrüebben a vaskereskedést. Pestnek e század elején rendkívül emelkedő kereskedelme nagy változást idézett elő a fenébb említett viszonyokban : mert nem csak hogy a gyárosok nagy része a pesti kereskedői czégek vezetése alatt bizományi raktárakat alakított Pesten ; de a pesti kereskedők is közvetlen összeköttésbe lépvén a vasgyárosokkal, a vaskereskedés igen nagy részét magokhoz vonták. Mind a mellett azonban a „szekeresek" cserekereskedése a tiszai vidékre a tiszai vasúti vonalok kiépítéséig tartott folytonosan, és még jelenleg is nem tartozik épen a ritka esetek közzé. Mielőtt ezen vaskezelési időszak leírását bevégezném, szükségesnek tartom még megemlékezni az e század elején uralkodó fa, vas és más, az akkori vasgyártásra vonatkozó, anyagok árairól és munkaberekről. A vas akkori valódi értékét csak úgy határozhatjuk meg, ha en-