Szemán Attila: Szintes szállítás a magyarországi ércbányászatban a kezdetektől a 19. század derekáig (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 27., Rudabánya, 2003)

Szintes szállítás a csille megjelenése előtt, később mellette kiegészítő tevékenységként

Fapálya természetesen nem is látszik sehol a metszeten, mint ahogy a Bergbüchlein 1518-as kiadásának (22. kép) címlapján levőn sem. Megmarad a taliga ábrázolása az 1534-es és 1539-es címlapmetszeteken is.

42 Hátránya a talicskával szemben az volt, hogy jóval nagyobb, tágasabb térben lehetett csak alkalmazni, mint a talicskát, vagy akár a korszerűbb csillét. Alighanem ez volt az oka annak, hogy viszonylag gyorsan eltűnt a taliga a bányabeli szállításból, fent ecsetelt előnyei ellenére. Bizonyára a csille szorította ki a használatból. Hazánkban - és német földön is - minden valószínűség szerint a bányásztaligát nevezték eredetileg párnak, mint arról már szó volt. Mivel azonban a párt kiszorította a csille, elnevezése, mint sajátos szakmai megjelölés, az egykerekű bányásztalicskára helyeződött át. A külszínen a talicska és a vállra emelt érctál mellett már a 15. században alkalmazták az ércszállító szekeret is. Első ábrázolása hazánkban az 1513-ból származó rozsnyói Szent Annaképen található (23. kép). Agricola is be- 23

• ké

P mutatja (24. kép).

43 Létezett négykerekű, két lóval húzott és kétkerekű, egy lóval húzott változata. Nálunk inkább az előbbi terjedt el. A szekér raktere az ún. hegyi szekerekhez hasonlóan keskeny, deszkából összeállított, esetleg egy fatörzsből kivájt (?). A rakterűiét oldalait nem erősítették tartósan össze, hanem középen, esetenként még elől és hátul is egy-egy kerettel fogták össze, melynek felső rúdját ki lehetett emelni. Nyitott keretek esetén oldallapjai is kivehetőek voltak. Ez a rakodás megkönynyítése miatt volt fontos. A szétszedhetőség a rozsnyói Szent