Szemán Attila: Szintes szállítás a magyarországi ércbányászatban a kezdetektől a 19. század derekáig (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 27., Rudabánya, 2003)

Szintes szállítás a csille megjelenése előtt, később mellette kiegészítő tevékenységként

hordták a felszínre,

25 mégpedig úgy, hogy megrakva egy ember húzta a földön csúsztatva, és a kutyákkal csak az üres zsákokat küldték vissza. Podányi azonban az érccel megrakott és kutyák hátára kötött tömlők kiszállítását is feltételezi. A 90x60 cm, vagy még kisebb, 60x60 cm keresztmetszetű vágatokban ez a megoldás fölöt- 11. kép tébb ésszerű lehetett. Természetesen nagyobb méretű és fajtájú kutyákra gondolunk. A csúsztatott bőrzsákos szállítás viszont ismerve az ércbányák táróinak és vágatainak a talpát - gyakorlati meggondolásokból aligha képzelhető el. Főleg a kecskebőr - de akár a legvastagabb marhabőr esetében is - ez a megoldás nem biztosíthatott hosszú élettartamot a tömlők számára. Bár alkalmi megoldásnak is minősíthetjük, de hosszú időn keresztül újra és újra használt módszer volt a vállon tartott rudakkal való szállítás, amit szemléletesen mutat be a lotharingiai bányászat egyik jelenetét ábrázoló metszet. Két bányász a vállára helyezett rúdra