Szojka Gyula: A természet a néphitben, tekintettel a dobsinai babonákra és népmondákra (1884) (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 26., Rudabánya, 2002)

tem azt a borzalmas külsejű vizembert (Bossermoon), a kivel rémítgetik a dobsinai gyermekeket, hogy a pataktól távol tartsák. A régiek előtt a viz mint ilyen szent volt, mert benne visszatükröződik az ég; a viz hasonmása az égnek, maga egy másik — alsó — ég, égi lények hazája. A ki a vizbe köp, az Úristennek köp szemébe. Sok hegyi tóról azt hiszik, hogy a beléje dobott kő vihart kelt. Más tavak vize felzavarodik, ha a községben haláleset van beállóban. Némely tó rendes időközökben emberáldozatot kivan s ezt az emberáldozatot nem adja ki többé soha. Van azonban a víznek gyógyító, sőt életadó ereje is-. Magát az ember életét is a vizből származtatják. Itt minálunk a gyermekeket a patakból hozza a bába. A negyedik elem, a föld, szintén istenség s mint ilyen élőlény. A régiek azt hivék, hogy a föld, ha ütik, sir, panaszkodik és vérzik. A hazába visszatérve, a honi földet megcsókolták. Esküvésnél fejökre földet tettek; ha haldokoltak, szájokba is földet vettek ; egybekeléseknél a földet hívták fel tanúul. Mint a kályhára, ugy a földre is biztak titkokat. De a föld felületénél a néphit szerint sokkal gazdagabb a föld belseje, egész külön világ, gazdagabb a felsőnél. A mint a vizekről azt tartja sok monda, hogy feneküket csupa arany, ezüst és más kincs lepi, — a mi a visszatükröződő csillagokra vall, — ugy a földnek is a belsejében mondai kincsek rejlenek, megannyi az égboltról a földbe sülyedt csillagok. Ezen hitből erednek a földalatti folyosókról szóló mondák, a mely folyosókon át ama kincsekhez eljuthat a szerencsés halandó. Azonkivül a föld belsejét az elkárhozottak lakóhelyéül tekinti a néphit (pokol).