Szojka Gyula: A természet a néphitben, tekintettel a dobsinai babonákra és népmondákra (1884) (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 26., Rudabánya, 2002)

az cg ura vadászva űz, a pásztor legelő nyájnak veszi, a melynek őrizete a holdra van bízva. De nem csak állatoknak hiszi a néphit. A hableányok (nixek) teste hal farkba végződik, nincs tehát lábuk ; a törpék nem akarják lábukat mutatni és ha valaki látta lábukat, ez legkeserűbb bánatjok. E két vonás határozottan csillageredetökre utal, minthogy a csillagok láb nélkül vonulnak- tova a végtelen égi térben. A nixek és a törpék piros föveget viselnek a fénylő csillagok képeként. A törpék éjjel űzik titokzatos üzelmeiket és a felkelő nappal, a mely lábukat kémlelné, eltűnnek. A nixek úsznak a vizek kék hullámaiban mint a csillagok az ég kékjében. Mind a csillagokra valló vonások. A ligetek és fák nem tőinek éjjeli táncza, a megholtak táncza a sírok felett, a kimúltak és kimúlandók éjjeli elvonulása, mi lehetne más mint megszemélyesítése a folyton üzve-üzött, jövő-tűnő csillagseregnek f Hisz a hollak bujdosó lelkeit is látja a néphit a csillagokban. Az általános néphit szerint minden embernek van csillaga. Ehhez van fűzve boldogsága. Ha lefut, boldogságának' is vége. Élettelen tárgyakká is változtatja a néphit a csillagokat. A rejtett kincsek, a melyeket a törpék, a nixek, a kígyók és a sárkányok őriznek vagy az embereknek adnak, nappal szénné, porrá, falevéllé vagy más értéktelen dolgokká változnak át. Ezen nappali átváltozásuk, valamint azon körülmény, hogy a föld alatt gondolja a néphit, a csillagokra vall, a melyek lementőkkor a föld alá merülni látszanak. Azon helyet, a hol elrejtett kincs van, lény jelzi. Ezek mind jellemző vonások, a melyeknek jelentése azonban a régi hitregékkel veszendőbe ment. A felhők, a villa m, a mennydörgés, a s z iV á rv á n y is mind nyertek megszemélyesítést a népek babonáiban és mythosaiban. A második elem, a t ü z, jelentékeny szerepet visz minden nép hitregéiben és babonáiban. Alkalmas is rá. Egy elem-