Hála József, Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 24-25., Rudabánya, 2001)
Válogatás a magyarországi bányászmondákból
- Mi az úristen lehet ez — mondja a lómester — az ember nem tudja evvel a vacak lámpával jól megnézni, mert mindég továbbmegy a sötétbe. - Jóska, eredj az irodába és mondd meg a főaknásznak, hogy mi van itt. A fiatal csillés kiszállt a bányából és a főaknásznak jelentette az esetet, hogy bányaszellem van lenn és nem mernek tovább menni. A főaknász, aki ott lakott közel, hazaszaladt és a vadászfegyverrel tért vissza, s úgy szálltak le a bányába. A bányaszellemet meg is találták, csak pár méterrel tovább. Most már a főaknász lekapta vadászfegyverét a kezébe és közeledett feléje, de az a sötétbe, ahogy közeledtek feléje, úgy távolodott. A főaknász szabályosan háromszor felszólította. - Állj, mert lövök! - De hiába, ő a harmadszori felszólításra sem állt meg. Ekkor a főaknász elsütötte fegyverét. Ebben a pillanatban hangos mekegést hallottak, odaszaladtak és látták, hogy egy nagy fehér fejóskecske teteme fekszik előttük. Most azon tűnődtek, hogyan kerülhetett a bányába ez a kecske. Míg végre rájöttek, hogy azon a részen volt egy sikló, mely össze volt kötve a külfejtéssel (nyitott bányával), A külfejtésből egy 80x80 széles és 4 méteres nyílás volt a külszínre, légvezetés végett és ezen a kis légcsatornán került a kecske a bányába, amit vasárnap este óta már egy öreg néni keresett, aki ott lakott barakjában a nyitottbánya peremén. így került a szellem a bányába. Ezt csak azért mondtam el, hogy milyen babonásak és képzelődök voltak egyesek és mindenféle ostoba mesékkel ijesztgették egymást. 330 (Dorog) 128. Egy alkalommal az egyik csillés így szólt a vájárhoz: - Odanézz! Két fényes pont közeledik felénk, látod-e? Biztosan a bergmándli! Nézi a vájár és nem hisz a szemének, mert ő is látja. Ahogy a fények közeledtek, egyre hátráltak. Elestek a nagy menekülésben, a lámpájuk elaludt. Végső kétségbeesésükben segítségért kiáltottak, de ekkor már egyikük nyakán ült a „bányarém". Jöttek a többiek a nag}' kiáltozásra, s ott találták a két megriadt bányászt és a még jobban megriadt macskát, amely gyanúdanul egerészni tévedett le a vágatba. 331 (Pécsbányatelep) 129. Egy alkalommal az egyik bányász kakast vitt magával, hogy a főaknásznak adja. Mivel nem találkozott a főaknásszal, levitte a kakast a bányába. Hajnalban, mikor a kakasok megszólalnak, a bánya mélyén is megszólalt a kakas. A bányászok, akik nem tudták, hogy kakas van a bányában, nagyon megijedtek. Elszaladtak arról a helyről, mert a bányaszellemet vélték megjelenni. Egy merészebb ember vállalkozott arra, hogy ezt a különös hangot adó bányaszellemet felkutatja. A kakas hűségesen kukorékolt és hamarosan ki is szabadult a nevető férfi által. A kakas tulajdonosa és az elszaladó emberek nagyon szégyellték magukat, jó, hogy a bányászlámpa vörösre festette az arcokat és így csak a szemlesütésből és a széndarabok gyenge rugdosásából lehetett a szégyenre következtetni. 332 (Felsőgalla)
