Hála József, Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 24-25., Rudabánya, 2001)
Válogatás a magyarországi bányászmondákból
- Hát bizony, mi mégiscsak kiszeggyük, mer mink teneked nem hiszünk. Hát, fogták, de bizony nem szettek ki, mert a patkányok sivítottak, elszaladtak, az embörökre rászakatt a bánya. Na, de a bányábú ki is köllött az emböröket szönni, mönt egy másik csapat. Hát, ahogy kiásták üket, kiszették üket, hát ott vótak a kis talicskák, kis lapátok, amivel dolgosztak a perkmánlik, a törpék. És hát bizony így azután nem dolgoztak tovább, mer nem mertek dolgozni, mê fétek, hogy újból rászakad a munkásokra a bánya. 319 (Vasas) 3.6.2.3. Segítő és ártó, büntető bányaszellem 117. A bergmanik mindig járkált a bányában, beszélgetett az emberekkel. Főleg ünnepnap előtt jelent meg. Azokat, akik rendesen dolgoztak, megjutalmazta, a lustákat pedig megbüntette. 320 (Salgótarján) 118. Véres verejtéktől ázott kenyér volt az, melyet Hepauf Dániel bányász két keze munkájával keresett! Elégedetlen is volt ő a maga sorsával. Érezte azt felesége, érezték azt gyermekei, kikkel sokszor, hejh! nagyon sokszor igen roszul bánt. Az imádságban sem volt valami nagy köszönet, melyet ma (bányaszokás szerint hétfőn délelőtt) a templomban végzett. Azon tűnődött, hogy lehetne valamit javítani anyagi helyzetén? mig ajkai a rég megtanult ima szavait mormogták, és a kántor az orgona hangjai mellett 12 denárnyi dijáért az előirt dicséretet elénekelte. Mondom, ez imában nem volt köszönet! De néha az Úr a méltatian szolga panaszát is kegyesen veszi, ha mindjárt csak azért is, hogy próbára tegye. Emberünk nyakába akasztja a tarisznyát, és nyomorúságán tépelődve czammog a bánya felé, hol régóta állandóan dolgozik. A mint a kis Kaelbl nevű dombra ért, úgy tünt fel neki, mintha lába alatt a föld belsejében kalapács-ütések neszét hallaná. Csóválta fejét, csodálkozott és megállott. Igen, lába alatt dolgozott valaki, a sziklarobbanás és kőzetomlás zaja is tisztán kivehető volt. De hát ki legyen az? Nincs e dombon és környékén sem akna, sem tárna? Hepauf Dániel arcza kiderül. Megfordul és nem czammog, hanem sietve siet hazafelé. Ünnepi mezt ölt. Alig hallgat felesége kíváncsi kérdéseire, úgy rohan a városházára. A bányabiró nagyot nevetett azon, hogy a Kaelbl dűlőben akar valaki kutatni és bányát nyitni. „Csak rajta!" szólott gúnyolódva, „a karbunkulus ott az agyagban terem!"
