Hála József, Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 24-25., Rudabánya, 2001)

Bányászmese - bányászmonda - Mondák11 - 2. Történeti mondák - 2.6. Egyéb történeti mondák

2.6, Egyéb történeti mondák Akadnak olyan mondák, amelyeket nem sikerült a nemzetközi felosztás kategóriái között elhelyezni, mert speciálisan bányászmondák. Idekerültek a Borbáláról, a bányászok védőszentjéről és Prokopról, az első bányászról szóló történetek, amelyek az alapítási mondákkal és a Hősök tematikus főcsoporttal is kapcsolatban vannak. A bányászok a kőszén, az első kőszénbánya felfedezését Borbálának (Szent Borbálának)

73 (34.), Prokopnak (Szent Prokopnak)

74 (35, 39.), illetve mindkettejüknek tulajdonítják

75 (36—37.). Ugyancsak velük hozzák kapcsolatba a bányaácsolat feltalálását

76 (37—38.) és az éjszakai műszak bevezetését is. Prokop szép felesége, Borbála és a bánya vezetője egymásba szerettek, s hogy nyugodtan együtt lehessenek, a férjet éjszakára küldték dolgozni

77 (39.). A 20. század első felében még rendszeresen megtartott bányászünnepnek, a Prokop-napnak (július 8.) is van mondai magyarázata. E szerint Prokop egy jószívű bányabáró volt, aki bevezette, hogy névnapján ajándékokat osszanak a bányászoknak

78 (40.). A vasbányászatáról és -kohászatáról egykor híres Torockón minden évben november első péntekjén az asszonyok az ablakkeret körül vörösre festették a ház külső falát. E szokás, a helyi hagyomány szerint örök emlékeztető 1702. november 2-a véres napjára, amikor az osztrák katonák elrettentésül két ifjú bányászt felakasztottak, mert a település lakói nem akarták aláírni a jobbágysorba süllyesztésükről szóló okmányt.

79 Ismerünk mondát a Borbála-nap eredetéről is

80 (41.). A bányászmondák egyik sajátos típusát alkotják azok a történetek, amelyekben a hallgatag, titokzatos, déli idegen, majdnem mindig velencei - innen ered a mondatípus elnevezése: „velencei" — ásványkincseket keres és talál, elsősorban az Alpokban és a Német-középhegységben, amiből otthon nagyon meggazdagodik és nagy pompában élhet. A „velencei", ahogy azt a mondák hangsúlyozzák, viseletében, alkatában és nyelvében is feltűnően különbözik a helybeliektől. Többnyire egyedül vándorol, leginkább a nyári hónapokban jelenik meg váratlanul, és ahogy jött, úgy távozik is. Ercteléreket, értékes ásványokat és kőzeteket (kristályt, smaragdot, achátot, jáspist stb.) keres, de leginkább aranyat és ezüstöt. A „velencei"mondatípus különbözik a kincskereső és a kincsmondáktól. A „velencei" igazi bányász, aki fekete vagy szürke, többnyire elrongyolódott öltözetben jár, bányászfelszerelését a mondák gyakran részletezik. Alapvetően bányász és kohász, de olykor gerebennel, egérfogóval, gyógyszerekkel, mérgekkel, ópiumkészítményekkel is kereskedik. Legfontosabb segédeszköze: titokzatos könyve, amelyben a lelőhelyek vannak feltüntetve, többnyire apjától, nagyapjától örökölte, erre nagyon vigyáz, nehogy idegen kezébe kerüljön. A történeti mondáknak mindig van valami valóságalapja, amit a nép költői fantáziája kiszínez. Tény, hogy már a kora középkorban élénk politikai, kereske-