Borovszky Samu: Szendrő vára (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 20., Rudabánya, 2000)

ter emlékezete maradt fenn, Idnek az ekklézsia jóvoltából egy szőleje volt a szendrei Előhegyen. 1 ) A Thökölyvel 1682 nov. 19-én kötött fegyverszünet értel­mében Szendrő több más várakkal együtt német kézben maradt, 2 ) de őrsége ekkor is nagyon rosszul lehetett fizetve, mert ugyanez, idótájt a katonák a balajti lakosoknak mintegy 70 marháját elhajtották s azzal fenyegetőztek, hogy ha nem gondoskodnak ellátásukról, kiütéseiket folytatni fogják. 3 ) 1683. febr. 3-án pedig Yass Sándor alkapitány Szakmáry Péter szolgabírót letartóz­tatta s értesítette a vármegyét, hogy a követelt gabonát állítsa elő, mert addig nem bocsátja szabadon. 4 ) Ügy hogy ez évi szept. 18-án magának Thökölynek kellett magát közbevetnie, hogy a németek excursióinak véget vessen. Felszólította a vármegyét is, hogy »alljon ellene annak az egynéhány rossz nemetnek«. 5 ) 1683-ban a szendrei őrség főparancsnoka Guadagni, magya­rosan Gvadányi Sándor lón. öt mindjárt ez év őszén az a sze­rencse érte, hogy Szobjeszki János lengyel király, a bécsi és esz­tergomi szerencsés hadjáratok után oszágába visszamenet, meg­szállott nála Szendrőben s Gvadányi a királyt és fiát. számos tanácsosát és tábornokát fényesen megvendégelte. A lengyel király ezért három év múlva, 1686. tavaszán grófi rangra emelte s czímerét a lengyel fehér sassal megnagyobbította. 6 ) Az őrség élelmezése Gvadányi alatt is sok nehézségbe ütközött. A vármegye hozzá küldött követeit letartóztatta s 1685. július 4-én azt kívánta, hogy küldje hozzá a vármegye a tavalyi alispánt és szolgabírákat, hogy őket számadásra von­hassa. 7 ) S míg a vármegyét ekként a főparancsnok zaklatta, viszont a nádor arra utasította, hogy azt az ingyenmunkát, melyet eddig Diós-Győr várához szolgáltatott, ezentúl Szendrő végvárához utasítsa. 8 ) !) Szendrei előhegyi protocollum. 2) Mülenn. töri. VIL 364. 3) Jk. X. 153. 4) üo. 167. 5 ) Faigel Péter levele a Podhraczky másolatai közt. Akad. Ü. 6 ) Széchy, Gr. Gvadányi József 32. ') Borsod vm. lt. III. 2. 85. 8) Jk. X. 580.

Next

/
Oldalképek
Tartalom