Szemán Attila: Hagyományos nyíltlángú bányamécsesek Magyarországon (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 19., Rudabánya, 1999)

így több különböző fejlődési fokozatot képviselő, de az adott korban párhuzamosan is használt mécsest ismerhetünk meg Agricola metsze­teiből. Valójában a XVI. század derekán készültek a középkorban először fém bányamécsek. Az anyag kérdése pedig fontosabb, mint az első pil­lantásra tűnik, inert ez egyben típusváltást is jelent. Mivel a néhány, színezett fametszeteket tartalmazó példányban a mécseseket mindenütt kékre, azaz a vas elfogadott színére színezték, sokáig a kutatók is azt gondolták, hogy a mű csakis fém. sőt vas bányamécseket ábrázol, holott a valóságban ez nyilvánvalóan nem így van. Később aztán kiderült, hogy eredetileg fekete-fehérek voltak a metszetek, s csak később színezték ki azokat. A különböző anyagból ké­szült lámpák az anyagszerű­ségnek - amit nem volt tanácsos áthágni - megfelelően, különbö­ző formát öltöttek Ez első­sorban nem a tálka formáját. hanem inkább annak méreteit. de főképp felfüggesztési módját befolyásolta. A fém lámpák ugyanis jóval vékonyabb anyag felhasználását tették lehetővé, így az esetlegesen nagyobb faj­súly mellett is könnyebb eszkö­zöket biztosítottak, ami nagyobb tálkák készítését is lehetővé tet­te. Ebből adódóan több üzema­nyag befogadásával hosszabb ide- 4. kép ig tartó világítást biztosított egyetlen feltöltéssel. Fontosabb volt azonban ennél, hogy más. ügyesebb fogást, illetve felfüggesztési lehetőséget kí­náltak, mint az agyagmécscsek. Agricola ábrázolásain a legegyszerűbb és legkorábbinak tekinthető lámpafajta a még botra nem húzható agyag mécsestálka egyetlen csőrrel és kanóccal. Jól látható az ezeket fogó bányász keze. mely körben a pe­remnél tartja, s így még a körme is jól kivehető (4. kép).' 1 A XVI. században legáltalánosabban az ún. botra húzható agyagmé­cseseket (Tüllenbrenner) használták ezen a vidéken is. Ez a lámpa kis. csepp alakú mécstálkából állt. elöl egy kanóctartó csőrrel. E tálkáknak, melyek természetesen már gyorskorongon készültek, az alapjuk kerek

Next

/
Oldalképek
Tartalom