Poda Nicolaus: A selmeci bányagépekről (Prága 1771) (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 10., Miskolc, Rudabánya, 2002.)

esetén nyílott volna remény. Az évszázadok óta ismert teléreket csak nagymélységben művelhették volna, viszont folyamatos víztelenítésüket sem altárók kihajtásával, sem az akkori vízemelő berendezésekkel nem tudták biztosítani. A helyzet jobbra fordulását a selmeci gépmester, Matthias Cornel Hell föllépéséhez lehet kötni, aki az általa kidolgozott reorganizációs tervet személyesen eljárva fogadtatta el a bécsi udvari kamaránál. A stabilizálódás után kéthárom évtizeddel gyors fejlődés jelentkezett a selmeci bányászatban, amely - a hazai történelemben először! - a szellemi erőnek a termelésbe való közvetlen behatolásának tudható be: a jól felkészült szakember gárda bebizonyította, hogy új műszaki megoldásokkal, jobb munkaszervezéssel és ésszerűbb gazdálkodással, viszonylag csekélyebb beruházással is, hosszú távon is lehet nyereséggel működtetni a bánya vállalkozást Az 1690-es évektől kiépítették azt a két tucatnyi csapadékvízfelfogó tóból álló vízrendszert, amelyben többször ejtéssel többszörösen használták ki a gravitációs vízi energiát. (Ma ez a tórendszer is, az óvárossal együtt a világörökség része!) Talán még fontosabb, hogy a kiváló, új gépek megépítésével, s ezek rendszerbe szervezésével kialakították az ún. háromszintes gépészeti struktúrát. Mindezekhez, természetesen, meg kellett találni, tudatos kutatással a gazdag érctelepeket. (Selmecen ekkor már 70-80 éve nem volt újabb jelentős telep feltárás.) Mindezek együttesen, a hajtóerő (energia), a nagyteljesítményű gépek és a gazdag érctelepek, a jól felkészült szakembergárda alkotó vezényletével eredményezte a