Zsámboki László szerk.: Péch Antal (1822-1895) kisebb munkái (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 7., Miskolc – Rudabánya, 1993

A Pallas nagylexikona bányászati szócikkeiből

Bányaipar. Bányaipari a bányamí voles nyers termékei­nek feldolgozásával, finomításával és értékesít­hető állapotba helyezésével foglalkozó üzlet és mesterség. A bányamívelés már a legrégibb idők­ben valóságos iparosokká tette a vele foglalkozó­kat, és egészen olyan hatással volt az ország fej­lődésére, mint azt az iparnál általánosan tapasz­tal j uk. A B. egy ik i gen fon tos és j e 1 lemzö sa j átsá ga, hogy előre kitűzött céljain több emberöltön át lankadatlanul és következetesen munkálkodik és ezzel a közjónak előmozdítására közvetlen ha­szon nélkül működik, sőt a közjó végett jelen­tékeny áldozatok megtételére serkenti vállalko­zóit. Mindez okból kiváló nemzotgazdászati fon­tossággal bir a B, amit már legrégibb kormá­nyaink is elismertek : a bányaipart szabaddá, a földbirtoktól függetlenné tették és a vállalkozó­kat különféle szabadalmakkal ösztönözték, a nagy tökét, fáradságot és értelmet kívánó, sokszor ve­szedelmes munkálkodásra. E szabadalmak most már mind megszűntek, de azért az állam most is fentartja a bányászat függetlenségét a földbirtok­tól, pártfogásba veszi a bányaigart, viszonyait törvényhozás utján szabályozza, védelmére és fel­ügyeletére külön hatóságokat állít fel és erre vo­natkozó gondoskodásában szem előtt tartja, hogy a bányaipar minden más iparnak alapul szolgál és hogy olcsó vas és kőszén nélkül semmiféle más ipar sem virágozhat!k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom