Zsámboki László szerk.: Péch Antal (1822-1895) kisebb munkái (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 7., Miskolc – Rudabánya, 1993

A selmeczi bányászat múltja, jelene és jövője

Már 1633-bau nagyon nehezen nient a vizemelés és sokszor hetekig- el volt fúlva a mélység ; 163G-han pedig a nádor rendeletére akörül fekvő megyék küldtek vizeméi és végett sok embert Selmeczre, de az élhetetlen tisztek nem tudták őket felhasználni, s rosszul bántak velők, már ekkor 300 embernél több kellett a szivatytyúk mellé, s ha a kellő szám hiányzott, a bányában levő vizhúzókat mind addig ki nem eresztették, mig az őket felváltó legénység meg nem érkezett; s igy némelyeket 2—3 napig is a bányában tartottak ; természetes, hogy ezek egyszer kiszabadulván, soha többé nem voltak arra 'bírhatók, hogy ismét a szivattyúkhoz álljanak, hanem egymás után haza szöktek, s az otthon levőket is annyira elrémítették, hogy a szerenesésen megindult bevándorlás rögtön abba maradt. Mindezek következtében kezdett a termelés jelentékenyen apadni, és a jövedelem eltűnt; ezen pedig avval akartak segíteni, hogy megszüntették a feltárásokat, de arra senki sem gondolt, hogy honnan fogják az érezeket fejteni, ha a fejtés alatt levő érczes oszlopon lehaladtak addig, a meddig a vizet tartani bírják ? Igy azután a termelés mindég kevesebb lett; és sokkal gyorsabban csökkent, mint a költség, a vesztesség pedig hétről hétre nagyobb lett, mig végre 1640-ben kijelentette a Brenner Szövetkezet principálisa Gienger Nándor báró,