Zsámboki László szerk.: Péch Antal (1822-1895) kisebb munkái (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 7., Miskolc – Rudabánya, 1993

A Bányászati és Kohászati Irodalmat Pártoló Egyesület tagjaihoz 1889

A bányászati és kohászati irodalmat pártoló egyesület tagjaihoz. -Segíts magadon, és az isten is megfog segíteni!" Ezt mondja egy régi közmondás, mely a mi viszonyainkra nagyon reá illik. Rég óta érezzük minnyájan szakirodalmunk hiányát. Húsz évvel ez elÖtt elhagytuk a bányászati akadémia német oktatási nyelvét, mely rendkívül gazdag irodalmával könnyűvé tette a tanulni kívánóknak, hogy a korral haladjanak. Elfogadtuk oktatási nyelvül a magyart, bízva a bányászati intelligentia hazafias érzületében, hogy részint lefordítja a külföld nevezetesebb müveit édes anyanyelvünkre, részint pedig eredeti dolgozatokkal gazdagítja irodalmunkat. Azonban a lefolyt 20 év azt tanúsítja, hogy bányászati szakirodalmunk nagyon kevés művel gazdagodott ez időszak alatt; reményeink tehát nem teljesültek. Mi lehet ennek az okaV Csalatkoztunk-e — föltevésünkben, kialudt-e a bányászati intelligensebb körök kebelében a hazafiasság, a tudomány szeretete, és a szakunk érdekeinek előmozdítására való készség? Bizonnyára nem ! De megbénította tevékenységünket az a féleleni, hogy mi öregebbek, kik tudományunkat német nyelven szereztük, és gyakoroltuk, nem leszünk képesek anyanyelvünkön oly munkát előállítani, mely nem csak eleget tegyen a tudomány kívánalmainak, hanem a nyelvezet tekintetében is kiállbassa a bírálatot. Saját tapasztalásomból tudom, hogy jeleseink legtöbbjét ez az aggodalom tartotta és tartja most is távol az irodalmi tevékenységtől. Ámde ez csak okát adja, de nem szolgálhat mentségül visszavonulásuknak ; mert egy kis jó akarattal és buzgalommal nem lett volna nehéz leküzdeni a kezdet akadályait, és 20 év óta bizonynyára kibontakozhattak volna már a német stylus minden békáiból. Azonban ezzel esak az öregebbek hallgatása van megmagyarázva; miért hallgatnak 20 év óta a fiatalabbak is. kik már anyanyelvünkön végezték tanulmányaikat, és kik nem érezték s nem érzik az idegen nyelv békóit ? Tekintsünk körül hazánk műszaki köreiben, mindenütt pezsgő életet, és a törekvés örvendetes jelenségeit láthatjuk : a műszaki ismeretek minden ágában évről évre egész könyvtárak jelennek meg. részint eredeti, részint fordított munkák : csak a bányászati szak szorítkozik a „Bányászati és Kohászati Lapok" szűk határai közé ! Erre rendesen az a felelet: hogy szegények vagyunk, dolgoznánk szívesen, de nincs pénzünk, hogy dolgozatainkat kiadjuk ; kevesen vagyunk arra, hogy munkáink kiadási költségei az eladási árból megtérülhessenek ! Ez is csak ok. mely megmagyarázza hallgatásunkat, de ki nem menti : mert ha szegények vagyunk, hogy egy könyvet egy év alatt megvehessünk, megvehetjük azt 2—3 év alatt, és igy a bányász kitartásával és szívósságával törekedve a czél felé. azt — ha hosszabb idő alatt is. de bizonyosan elérni fogjuk ! Ez a meggyőződés vezérlett bennünket, midőn ez előtt 2 évvel egyesültünk, bogy a bányászati és kohászati irodalmat pártoljuk. Igen kevés áldozatot kivan egyesületünk : azt a 3 frtot évenként könnyen megtakaríthatja akárki közülünk. Az első lépéseket már megtettük : kiadtuk a bányászati naptárt elég csinosan és elég jól szerkesztve, s van még hozzá való anyagunk készletben, hogy azt jövőre bővebb tartalommal adhassuk a bányász közönség kezébe. Ez nton tehát csak bátran előre ! Haladni fogunk ! Egyesületünknek két kincstára van : az egyikbe gyűjtjük a beérkező szellemi kincseket, a másikba az anyagi adományokat. Mind a két szekrényünkben van még sok hely. mely. hogy tele töltessék, nagyon óhajtandó. Nem szabad tehát adományainkkal hátra maradni : szükséges, bogy Ígéretünket pontosan teljesítsük ; tagdíjunkat rendesen beküldjük : és ismerőseink körében vállalatunknak még több pártfogót is keressünk. De szükséges, hogy szellemi adónkat is hiven lerójuk, és beküldjük munkánkat az egyesület titkárjához: gondját fogja az addig viselni, míg a kiadás sora rá nem kerül. Kevesen vagyunk? De ha még annyian volnánk is, nem lenne számunknak semmi nyomatéka, ha magunkról életjelt nem aduuk : a ki maga magát elhagyja, az elvész az anyagi és szellemi érdekek küzdelmében. Ki pártolja érdekeinket, ha mi magunk sajnáljuk érettök a fáradságot? Nem számunkkal, hanem C6ak szellemi értékünk 6ulyjával tölthetjük be a helyet, mely a haza szolgálatában nekünk jutott ! lieméllem, hogy utódaink nem fognak e tekintetben sem hanyagsággal vádolhatni. Tehát előre tisztelt szaktársaim! „Segítsünk magunkon, s az isten is megsegít!" Pech Antal.