Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 7. (Rudabánya, 2009)

Tanulmányok - Mélybánya lehetősége és építése Hosszúhetényben. (Dr. Biró József)

fővágat kihajtását. Ebből összességében 487 m-t építettek meg. A vakaknában már a leendő III. szintnek megfelelő (vasasi) 10. szintet is kialakították. A függőleges aknákból vágatokat is hajtottak a rakodók létesítése érdekében. A szállítóaknából 264,1 m, a légaknából 164,9 m vágatépítés történt. Elkészült továbbá a két akna között egy 55 mes összekötővágatot. A megkezdett munkákból látszik, hogy az akkori hosszútávú tervekben nagy szerepet szántak ezeknek az aknáknak. Tamási István főmérnök 1958-ban úgy fogalmazott (5), hogy „... a kimerülő vasasi üzemegységnek tehát nemcsak a mélységbeli folytatását veszi át az 1000 m mélységig tervezett hosszúhetényi szállítóés légakna, hanem az északkelet és észak felé terjeszkedés központja is lesz". A későbbiekben Pécsvárad irányában egy légakna építését is fontolóra vették. A külszínen - részben a hosszúhetényi bánya érdekében, részben a vasasi szállítási feladatok átvételére - vasutat építettek Hird és az új aknák között. Vasasról 1, 6 km távolságból is ide szállította a termel vényt az időközben létrehozott kötélpálya (6). Az ikeraknák közelében vasúti pályával ellátott fatelep kialakításába kezdtek. A népgazdasági igények változása, illetve az ország teherbíróképességének reális felmérése nyomán az ipar vezetői úgy döntöttek, hogy a Vasas északi területén talált gazdag szénvagyon és a komlói Zobák-aknák mellett, melyeket a hosszúhetényiek előtt, 1952. ápr. 8-án tűztek ki, és ezt követően folyamatosan építettek, nincs szükség még egy új bányaüzem létesítésére a Mecsekben. Még a zobáki fejlesztés sem az eredeti ütemben valósult meg (4), mivel az 1952-59 között tervezett 820 millió forint helyett csak 281 millió forintnyi összeget fordítottak a feladatra. A légaknát 1958-ban, a szállítóaknát pedig 1959-ben állították le. Ekkor az utóbbi a -283 m-es, az előbbi pedig a -244 m-es mélységben állt. 1960-ban indították meg az állagmegóvási munkálatokat, melyek során vízzel árasztották el az aknákat. Az akkori műszaki vélemények szerint ez a módszer felelt meg legjobban a célnak. Az aknák külszíni nyílásait az elárasztás után kettős fedlappal zárták le. Később, az 1970-es években a szomszédos faipari válla-