Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 6. (Rudabánya, 2008)

Közlemények - A Rozsnyói Bányászati Múzeum különlegessége: a világ harmadik legrégibb gőz-úthengere. (Pavol Horváth)

régebbit, korábban a tasmániai gépet említették a szakirodalomban 1930-as gyártási számmal, 1883-ból. De ezt a helyet most a rozs­nyói masina érdemelte ki, amelyről a következőket sikerült kiderí­teni: Az eredeti francia tulajdonostól azután később cseh földre ke­rült. A Prágai Állami Levéltárban található dokumentumok szerint 1948-ban a gép a Billik & Schick társaság tulajdonában volt Prá­gában, és az utolsó nyomáspróbára 1948. február 26-án került sor. De 1950-ben már a Prágai Közszolgáltatások cég tulajdonába ment át, és ugyanebben az évben a Prágai Nemzeti Műszaki Mú­zeumban helyezték el, mint becses technikai emléket. Innen 1959­ben egy vagyoni átutalási egyezmény alapján került Rozsnyóra ezzel az indoklással: „Barátságkötés [céljából] és a honismereti múzeumok műszaki kabinetjeinek támogatására és a dolgozó nép politechnikai oktatásának decentralizációjára". Nagy kár, hogy talán már sohasem fogjuk megtudni, hogyan és mikor került Fran­ciaországból Prágába. De 1937-ben még ott volt; erről tanúskodik egy kis rézkorong, amelyre a franciák által végrehajtott kazán­nyomáspróbák évének utolsó két számát beütötték. Az úthenger utolsó kezelője Tóth Árpád volt, e kis írás szerző­jének a nagyapja, aki valószínűleg az utolsók közé tartozott a gőz­gépek kezelésére és vezetésére jogosítvánnyal rendelkezők közül Rozsnyón. Az úthengert 1959-ben indította be a múzeum udvarán. Mint kisgyermeknek, nekem a legnagyobb élményt a gép fütyülé­se jelentette. Az úthengert az akkoriban épült mosoda körüli úttest alakítására akarták felhasználni, de a gőzgépből fröcskölt a víz, és emiatt nem kapott működési engedélyt. A közölt műszaki és gyártási adatokat a műszaki emlékek olyan lelkes rajongóinak köszönhetjük, mint M. Varinsky és K. Sargeant. Jelenleg Angliában magántulajdonban és klubokban 600 db üzemképes gőzüzemű jármű található. Reméljük, hogy a rozsnyói kazánjában is egyszer még fellángol a tűz, és legalább bemutató céljából újra használatba kerülhet. Az Aveling & Porter Anglia legnagyobb gőzgép-gyártója volt. A céget Thomas Aveling és Richard Porter alapította 1862-ben. Három évvel később, 1865-ben megalkották az első gőzüzemű út­hengerüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom