Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 5. (Rudabánya, 2008)
Archívum - Körmöcbánya bányászatának története. (Közli: dr. Izsó István)
sítését is előkészítik. A Zsigmond-György bányatársulat veszteségben van. 1880-ban Körmöcbányán január 3-án kormánybizottság tanácskozik, amelynek tagjai: Majláth István, Pech Antal és Zsigmondy Vilmos. Tanácskozásuk tárgya a talajsüllyedésre vonatkozó nyomozás, a vizsgálat munkálatainak megkezdése és a bányászat viszonyainak tanulmányozása. Szeptemberben a Nándor altárónak levegőhiánnyal küzdő garamvölgyi fővágata belyukaszt az O-Körmöcske község szomszédságában lemélyített szelelőlyukba. A Zsigmond-György bányatársulat veszteségben van. A város főtemplomán, valamint a főtéren álló egyes épületeken nagyobb repedéseket észlelnek, olyannyira, hogy a főtemplomot le kell bontani és az épületek legnagyobb részét ki kell üríteni. A tényálladék megvizsgálására kiküldött bizottság a bányászatot okolja, mire a bányatársulat feloszlik, és a kellőleg biztonosított bánya a város tulajdonába megy át. A bányavizek az év elején kiszivattyúztatván, december hónapban a külszín süllyedni kezd. 1881. évben Körmöcbányán a Nándor altárón erélyesen hozzáfognak a munkához. 1882-ben Körmöcbányán a II. sz. szellőző-akna szárazzá tételét a harmadik évnegyedben megkezdik. 1883. évben Körmöcbányán, a városi bánya szeptember hó 15én keletkezett az azelőtti „Zsigmond-György bányatársulat" bányáinak a város által való megvétele folytán. A város a bányát nyilvános árverésen 26.529 ft-on megveszi. 1880-tól kezdve ezen bányában kizárólag csakis biztonosító bányamunkálatok folynak, amelyek nagyrészt a hatóságilag a társulattól lefoglalt 28.000 ft. nyugalomdíj alapból és a kormány által engedélyezett 12.000 ft.ból fedeztetnek. A város a bányát a legelhanyagoltabb állapotban veszi át és 1891-ig évente átlag 104.000 ft.-ot áldoz arra, hogy a bányaműnek hajdani virágzását előidézze. 1884- ben Körmöcbányán a Nándor altáró fővágata április 9-én az I. sz. aknával lyukaszt; a II. sz. akna szárazzá tétele be van fejezve. A beomolva volt I. sz. akna újranyitását júliusban megkezdik. 1885- ben Körmöcbánván a Garam-völgyből kiinduló altárói fővágat eléri az I. sz. szellőző aknától éjszak felé 400 m-rel odábbított régi vájóvéget és a II. sz. aknától kiindulva úgy a déli, mint a