Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 3. (Rudabánya, 2007)
Tanulmányok - Velty István, a „kutató". (Fejezetek a magyar bauxitkutatás és -bányászat korai történetéből). (Tóth Álmos)
nél valamivel jobbnak bizonyult, mennyiségileg azonban aligha lehetett lényeges különbség a Velty által kitermelt s az általunk számított kevésbé rosszminőségű bauxitkészlet között. " - fejezi be jelentését Kormos. A Velty-bánya. Nem tudjuk pontosan, mikor kezdte a termelést. Az eddigi földtani-bányászati irodalom e vonatkozásban alapvető hibákat tartalmaz, így a Magyar Alumínium 50 éve c. kötet (1984) is. A hivatkozott elemzési jegyzékek tanúsága szerint a bánya 1929 májusában már működött. A szintén említett 1929. ápr. 29-i bizalmas feljegyzés is úgy értelmezhető, hogy akkor már termelt a bánya. Kosztka^ 1929. szept. 13-i jelentése alapján „primitív, csak kézzel végzett kiemelés miatt, amely 1,5 m-es lépcsőkön álló emberek útján továbbította ki a termelt anyagot, és így ötszörös munkaerőt és költséget igényelt. Ma ezen gödörben 1-gyel jelölt helyen termelnek sötét vörös bauxitot, míg a 2.-vel jelölt helyen egy kb. 50-80 cm-es világos, állítólag jobb minőségű bauxitot termelnek, amely a sötét színűnek a fedőrétege. ... Ami a bauxit minőségét illeti, az 1927. év kutatásunk alkalmával a legmagasabb A1 2 0 } tartalmat az 1. sz. fúrás 3. méterében 52,1 %-kal mutattuk ki és tényleg ezen helyről és környékéről szállított bauxit Al 2 0 3-tartalom megközelíti 14 ezen értéket." Megmaradt egy „Analízis jegyzék"-köteg, amely alapján az 1929. V. 15. és X. hó 14. közötti időszakból. A „Bodajkon megmintázott Eplényi rakományok" adatai jó minőséget 15 mutatnak: max. A1 2 0 3 58,1%, min. Si0 2 tartalom 2,0%. A kitermelt mennyiségről is ellentmondóak az információk. (Vadásznak egy jelentése szerint, melyre Bárdossy, 1968 hivatkozik) Velty „6.200 t bauxitot termelt ki és szállított el a Königshof er Zementfabrik német cégnek". Vadásznak egy másik (1929. X. 11-i) kéziratos jelentése szerint ugyanakkor Velty 30.000 t bauxit szállítására vállalt kötelezettséget minimálisan 51% A1 2 0 3 13 Kosztka: valószínűleg Alajos, az Ajkai Szénbányák bányamérnöke, egy 1935. június 25-i Kormos-feljegyzésben fordul elő e név. 14 Vagy finom csúsztatás, vagy nem ismeri a pontos viszonyokat. A kitermelt bauxit ugyanis jobb minőségűnek bizonyult a fúrásmintákból elemzett adatoknál. lí Az elemzési adatokból kiszámítható az eplényi bauxit átlagminősége.