Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 3. (Rudabánya, 2007)

Tanulmányok - A magyar bányajog fejlődésének főbb állomásai. (Dr. Izsó István)

A magyar bányajog történetének főbb állomásai* DR. IZSÓ ISTVÁN Az alábbiakban megkísérlem felvillantani a magyar bányajogi szabályozás kialakulásának és fejlődésének főbb állomásait, tendenciáit és jellegzetességeit, továbbá azokat a jogintézményeket, személyeket és szervezeteket, amelyek a magyar bányajog történetében meghatározó jelentőséggel bírtak. Először is meg kell vizsgálnunk, hogy mit tekinthetünk a magyar bányajogi szabályozás kezdetének. Az ország területén már a honfoglalás korában is folyt bányászati tevékenység (pl. a dési és a tordai sóbányákban, vagy a selmeci ezüstbányákban), amelyekből a fejedelmeknek jelentős bevételei származtak; mégsem állíthatjuk azt, hogy a magyar bányajogi szabályozás kezdetei c korig visszanyúlnának. A bányajogi jellegű szabályozás csak jóval későbbi eredetű, aminek magyarázatát a korabeli birtokviszonyokban kell keresnünk. A magyarországi érc- és sóbányászat ugyanis már a honfoglalás korától a fejedelmek, illetve később a királyok magángazdaságához (patrimónium) tartozott. Ennek alapvető kiváltója pedig a törzsi és nemzetségi téli, illetve nyári szállásbirtokok kialakult rendszere volt, amelynek eredményeképpen minden erdős hegység (a Vértes kivételével, amely a Csák nemzetség birtokát képezte) az Árpádok birtokába került, akiknek földesúri joghatósága földbirtokokon túlmenően kiterjedt az ott élő népességre is. István király uralkodása kezdetén gyakorlatilag az egész ország területe felett korlátlan rendelkezési jogot szerzett, és csak 1008 után, II. törvénykönyvében rendelkezett a királyi adományokról és Előadásként elhangzott az 5. Rudabányai Múzeumi Napon, 2002-ben.