Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 3. (Rudabánya, 2007)

Tanulmányok - A magyar bányajog fejlődésének főbb állomásai. (Dr. Izsó István)

bányászok erkölcsi és anyagi megbecsülésére vonatkozó előíráso­kat is. A bányatörvény kiinduló alapelve változatlanul az volt, hogy valamennyi ásványi nyersanyag kizárólagos állami tulajdont ké­pez, melyek bányászatára szocialista gazdálkodó szervezetek (ál­lami vállalatok és termelőszövetkezetek) szerezhettek jogot. A bányatörvény több mint két évtizeden keresztül megfelelt az elvárásoknak, de az 1980-as évek második felében megindult ko­difikációs munka következtében sorra jelentek meg a gazdasági társaságokról, a vállalatok átalakulásáról, a koncesszióról stb. szó­ló olyan új törvények, amelyek a bányászati jog addigi szigorú ér­telmezését kitágították, és lehetőséget biztosítottak arra, hogy meghatározott engedélyek birtokában gazdasági társaságok is bányászati jogot szerezzenek. A bányaszabadság elvének térhódítása rést ütött a bányatör­vény szigorú szabályain, és egyszersmind azok egy részét elavulttá is tette. Szükségessé vált a bányászati tevékenység végzésének vállalkozási alapokra helyezése, amely az 1960. évi TTT. törvény keretein belül már nem volt megoldható. Ez a folyamat két lépcsőben zajlott le: - az első lépcsőben az 1960. évi TTT. törvény szabályait kiegé­szítő, többször változó jogszabályok alapján - elsősorban a bányá­szati tevékenységet végző állami nagyvállalatok felbomlásával, átalakulásával és privatizációjával - egyre több gazdasági társaság szerzett bányászati jogot, - a második lépcsőben pedig az új bányatörvény megalkotásá­val a bányászati tevékenység végzését bárki részére lehetővé tet­ték. A magyar bányajog fejlődésének jelenlegi, utolsó állomása a bányászatról szóló 1993. évi XLVTTT. törvény hatályba lépésével kezdődött meg. Visszatekintve e több évszázados jogfejlődésre, büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan közösségnek lehetek a tagja, illetve hatósá­gi ágazatának művelője, amely a magyar történelem minden kor­szakában alapvető módon járult hozzá az ország gazdasági erőfor­rásainak és jövedelmeinek biztosításához, és emellett számos eset-

Next

/
Oldalképek
Tartalom