Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 3. (Rudabánya, 2007)

Szakirodalom - Mangánérc-bányászatunk breviáriuma. (Hadobás Sándor)

jában ma is él, és évente mintegy 40-50 ezer tonna ércet ad a du­naújvárosi kohászatnak. A szakemberek véleménye szerint még körülbelül 10 évig lehet igény a mangánra, tehát addig biztosnak látszik a termelés. Az utolsó időszakát élő iparág mai vezetői elér­kezettnek látták az időt, hogy még eleven állapotában összegezzék mindazt, amit a kezdetektől napjainkig tudni érdemes róla. Ennek a szándéknak a megtestesítője az előttünk fekvő impozáns munka, amely annyira gazdag és sokrétű, hogy e rövid ismertetés csak a figyelem felhívását szolgálhatja, meghagyva másnak az alaposabb elemzés és értékelés lehetőségét. A mangán (más ipari alkalmazása mellett) a modern vaskohá­szat számára fontos ötvözőanyag, elsősorban kemény acélok előál­lításánál használják. Bányászata és felhasználása a 19. században bontakozott ki a kohászati technika fejlődésének köszönhetően. Nálunk már a 19. század végéről vannak adatok a „bamakő" ter­meléséről, de igazából csak az I. világháború után, a két legna­gyobb lelőhely, az úrkúti (1925) és az eplényi (1928) müvelésének megindulásával tett szert jelentőségre a hazai mangánkincs. Ma­gyarország azon szerencsés területek közé tartozott, amelyek bőviben voltak e stratégiai jelentőségű nyersanyagnak. Nem vélet­len, hogy a bauxit mellett évtizedeken keresztül a mangán volt ércbányászatunk legfontosabb terméke, időnként fontos export­cikke. A könyv nagyívű kultúrtörténeti áttekintéssel indul, majd rátér az úrkúti mangánércek bányászatának ismertetésére. A település földrajzának, történetének és gazdasági környezetének bemutatása után a termelés részletes krónikája következik, az alábbi szakaszo­lással: - A bányászat kialakulása (1916 - 1925). - A gazdasági válság hatása a bányászatra (1926 - 1935). - A bányászat a II. világháborúban (1936 - 1944). - A mangánérc-bányászat a háború után (1946 - 1952) - Az önálló vállalati időszak (1953 - 1963). - A bányászat az Országos Érc- és Ásványbányák megalakulá­sa után (1964- 1975). - A termékszerkezet-bővítés időszaka (1976 - 1989).

Next

/
Oldalképek
Tartalom