Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 1. (Rudabánya, 2006)

Archívum - Az Ormospusztai M. Kir. Államvasgyári Bányaüzem rövid történeti leírása (Hosztják Albert)

A vasúti vonal kiépítése után gyors ütemben létesültek az üze­mi berendezések, melyek között legelső volt a speciális vasbeton szerkezetű salakbeton födémű erőközponti épület, benne a kazá­nok, a gőzgépek és utóbbiakkal kapcsolatban az elektrodinamók alapozása, illetve szerelése. Az első kazán május hó 15-én vétetett próbaüzem alá, - az első gőzgép s vele kapcsolatban az elektrodinamó 1913. augusztus 28­án készült el, úgy hogy ezen a napon villant meg az első izzólám­pa az erőközpont kapcsolótábláján, első megnyilvánulásaként annak a lázas munkának, mely éjjel-nappal szakadatlanul végezte­tett, lehetetlen közlekedési és a külvilággal való érintkezési viszo­nyok mellett. A lejtősaknákat közvetlenül a MÁV állomásra épített szénosz­tályozóval összekötő sodronykötélpályák 1913. szeptember 10-én vétettek próbaüzembe - míg az eddigi gőzlokomobilokkal hajtott végeskötél-szállítású vitlák és Worthington szivattyúk, mint ideig­lenes berendezések pótlására tervezett végtelenkötél-szállítású elektromos vitlák és turbinaszivattyúk a II. sz. lejtősaknánál 1913. november 20-án, az I. sz. lejtősaknánál 1913. november 28-án készültek el. A sodronykötélpályák elkészültével a lóvasút megszüntettetett, és az eladdig az aknák üzemterén felhalmozott, több száz vagonra menő szénmennyiség elszállítása 1913. szeptember 29-én már a rendes módon, tehát a sodronykötélpályák segítségével kezdetett meg, amikor is az első napon 1247 q szállíttatott el - s még ezen év folyamán elérte az üzem a napi 24 vagon termelést. A bányaüzemi szállító, légvezető és víztelenítő gépi berendezé­sek napi 80 vagon termelés szállítására dimenzionálva 1913 végé­vel többé-kevésbé elkészültek, hátra volt a bányafeltárásoknak a fenti mértékre való kifejlesztése, a mi most már kizárólag munkás kérdés, illetve lakáskérdés volt, hogy t. i. megfelelő számú mun­kást lehessen beállítani. 1910-ben kettő darab egyenkint két lakású segédtiszti lakház épült, 1911-ben macadám utak, két vasbeton szerkezetű híddal s 1913-ban pedig négy darab egyenkint hatosztású munkáslakóház, gyarmati lóistálló kocsislakással, zab és szerszám kamrákkal, ko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom