Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970
1968/69. I. félév - 1969. június 28., 42. rektori tanácsülés
3*/ 3735/19691 Rektor: A Minisztérium ismét kérdést intéz hozzánk a Skopjéi egyetemmel való cserekapcsolat létesítése tárgyában. A Skopjéi egyetem a Jugoszláv Szövetségi Egészségügyi Tanácson keresztül fordult konkrét együttműködési tervezettel az Egészségügyi Minisztériumhoz. 4./ 3499/1969* Rektor: A Fővárosi Tanács VB válaszolt arra a kérésünkre, hogy a jubileumi évfordulóval kapcsolatban a Semmelweis utca és Kossuth Lajos utca sarkán xévő epületre emléktáblát helyezzenek el. A kérést nem tartják teljesithetőnek, mert az épületen már eddig is 2 tábla áll és ez már nem is az eredeti épület* Knoll• Megjegyzi, hogy nem lehet egyetérteni azzal az indokolással, hogy már nem az az épület áll, hiszen az emléktáblák általában a korábban állott épületeket jelölik. 5./ Rektor: A felsőoktatási intézményekről szóló 1962. évi törvényerejű rendelet módosítása és az ezzel kapcsolatos kormányrendelet megjelent a Magyar Közlöny 46.' számában. A rendelet hatálybalépett, végrehajtásáróx az egyetemek felett felügyeletet gyakorló miniszterekkel egyetértésben a művelődésügyi miniszter gondoskodik. Tekintettel arra, hogy a végrehajtási utasitás megjelenésétől számitva nem nagyon hosszú idő áll rendelkezésre,az egyetem számára, hogy év végéig a saját szervezeti és működési szabályzatát elkeszitse, helyesnek tartaná, ha Lombos doktor már foglalkozna az előkészítő munkálatokkal. Az a terve, hogy egy A Rektori Tanács úgy határoz, hogy elfogadja az együttműködési tervezetet. A szeptemberi 2 kongresszusra személyi javaslatot az illetékes intézetektől kérünk, továbbá meghatározzuk azt a két magyar kongresszust, amelyre 1970-ben viszonzásképpen 2 részvételt magunk is biztosítunk. Tudomásul szolgált.