Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970
1968/69. I. félév - 1968. november 2., 10. rektori tanácsülés
Farkas: Felveti Sebestyén Katalin nevét, aki szintén szóbajött annak idején tudományos ösztöndijra. A Rektori Tanács úgy határoz, hogy meg kell vizsgálni Lévai, Jánossy és Sebestyén doktornők közül ki van még állás nélkül. A rektori tanács tudomásul veszi, hogy a Dietetikai Munkacsoporthoz a jövő évben fejlesztésként 1 gyakornoki állást biztosítunk Ferenczy Mariann számára. Rektor; Tájékoztatásul közli, hogy a Fogorvostudományi! Rar részére is kért a Minisztériumtól 2-3 ösztöndíjas helyet. 9./ Rektor: A VIII., kér. Tanács Népművelési Osztályáról két elvtársnő kereste fel az egyetemet azzal a kéréssel, hogy a felszabadulásunk 25. évfordulója tiszteletére rendezendő kerületek közötti vetélkedőhöz nyújtsunk segítséget. A vetélkedő most decemberben kezdődik és 1970. tavaszán fejeződik be. Budapest kerületei vetélkednek egymással. Miután az egyetem a VIII., kér.-ben helyezkedik el, az egyetem története, hires orvosok és a klinikáik szerepelnek a vetélkedőben. Szakterületenként 10 tagú brigádot hoznak létre. Az egyetemről javaslat a brigád tagjaira: Dr. Zsebők Zoltán, dr. Réti Andre, dr. Regoly-Mérei Gyula, Marxizmus Tanszék egy képviselője, a KISZ képviselője, további 5 tagot Zsebők professzor jelölne. ■á Tanács fentiekkel egyetért. 6$28/196Ő. 10./ Rektor: A II. sz.Sebészeti Klinikán eddig kölcsönképpen működött laser-berendezés átvétele. A berendezést az Akadémia könyvjóváirással átadja. Korábbi döntésünk szerint január 1-vel átvesszük, azonban már december 1-ére kéri Mester professzor az átvételt. •Problémát jelent, igy az ÜBemeltető fizikus állása, amelyet csak január 1-től tudunk biztosítani. A klinika vállalja bérraegtakaritása terhére a december havi fizetést. A klinikáknak 47.000.-Ft 701